2024 March 28, Thursday
Főoldal  //  EFOP 1.6.3  //  Sajtóközlemény - Pétervására
22
Jun 2018
PDF
Print
E-mail

A Heves Megyei Önkormányzat sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumának felhívására, az EFOP-1.6.3-17 kódszámú, „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” című intézkedés keretén belül kiírt támogatásra. Az elnyert 60 millió forint vissza nem térítendő forrás megyei szintű szakmai koordinációs- és konzultációs rendszer kialakítására és működtetésére, a már működő, esélyteremtő együttműködések munkájának összehangolására, a települési önkormányzatok esélyteremtési intézkedéseinek feltérképezésére fordítható.  A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

 

A megvalósítási időszakában évente 4, összesen 12, az érintett helyi közösségnek szóló rendezvényt tartanak Heves megye különböző településein. A rendezvényeket a hátrányos helyzetű célcsoportok igényeit figyelembe véve szervezik meg, a lakosság széles körét bevonva. A projekt célja egyebek mellett az integráció erősítése, a roma származású személyek aktivizálása a nagyobb elfogadás érdekében, a szülői kompetenciák fejlesztése, a család szocializációs szerepének hangsúlyozása, s követendő példák, jó gyakorlatok, modellek bemutatása.

A célcsoportnak bemutatott követendő példákkal, jó gyakorlatokkal és modellekkel erősítik a családi értékeket, hangsúlyozzák a tolerancia szerepét, kiemelik a családi kohézió, az együttes élmények jelentőségét, s támogatják a biztonságérzet, illetve a bizalom kialakítását.  A programban kiemelt szerepet kap a generációs kapcsolatok, valamint azok jelentőségének elmélyítése, továbbá az érzékenyítés is.

2018. június 21-én, a program közösségi együttműködést erősítő rendezvénysorozatának pétervásárai állomásán két témakörben hangzott el plenáris előadás.  

A korai fejlesztés fontosságát Zagyva Béláné, az erdőkövesdi napköziotthonos óvoda vezetője ismertette. Hangsúlyozta: a csecsemő- és kisgyermekkori esetleges problémák felismerésében a szülő, a gyermekorvos és a védőnő is érintett, ezért fontos a folyamatos és nyílt kapcsolattartás, a párbeszéd. A korai fejlesztéssel, mely már születéstől végezhető, megelőzhető, hogy a későbbiekben még több gond felhalmozódjon. Az előadó arra biztatta a résztvevőket, hogy a gyermek érdekében forduljanak bátran a szakemberek felé, s azt is ismertette honnan kérhetnek segítséget a korai fejlesztés igénybevételéhez.

Utassy Csaba, a Pétervásárai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője az Oktatás és a munka, mint érték címmel tartott előadást.
Az osztályvezető ismertette a járási hivatal munkavállaláshoz, foglalkoztatáshoz kötődő feladatait, azok legfőbb vetületeit a célcsoportra nézve. Az előadás érintette az igénybe vehető támogatások és egyéb hozzájárulások feltételeit és mértékét, valamint a foglalkoztatás különféle elérhető fajtáit.
Ezt követően a résztvevők szekciós előadásokat hallgathattak meg három különböző témában. A pénzügyi tanácsadást Braun József, a Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya vezetője tartotta, a családi életvezetés témakörében Lajtosné Lécz Erzsébet, az Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője szolgált hasznos információkkal, a jó példákkal egybekötött motivációs beszélgetéseket pedig Tóthné Utasi Ilona, az FM ASZK - Pétervásárai Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma megbízott igazgatója vezette.
A rendezvényen mintegy 100 fő vett részt.


A program megvalósulásának dátuma: 2018. június 22.
A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00019
A projektről bővebb információ a http://hevesmegye.hu/efop163 oldalon olvasható.

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*