2024 March 29, Friday
Főoldal  //  Területfejlesztés  //  Újra elindult a Tervezés Hete
16
Jun 2014
PDF
Print
E-mail

Tervezés Hete elnevezéssel, immár harmadik alkalommal rendez fórumsorozatot a Heves Megyei Önkormányzat 2014. június 16. és 20. között. A megye járásközpontjaiban zajló rendezvénysorozat egyik legfőbb célja a megyei tervezés helyzetének áttekintése, az Operatív Programok tartalmi változásainak ismertetése és az eljárásrendi változások bemutatása. A Tervezés Hetén a meghívott települési önkormányzatok, gazdasági szereplők és civil szervezetek képviselői számára javaslattételre is lehetőség nyílik, ami elősegítheti a fejlesztési célok pontosítását.

 

A fórumsorozat mai, egri állomásán Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy 2012 szeptemberében elkezdődött a megye területfejlesztési koncepciójának kidolgozása, melynek feladata a megye szempontjából fontos fejlesztési irányok meghatározása. 2013 őszén pedig elindult a fejlesztési források felhasználását megalapozó megyei programozás időszaka. Hangsúlyozta: Heves megye önkormányzatának kiemelten fontos feladata és törekvése, hogy a 2014-2020-as tervezési időszakban, a megyében felhasználandó források tervezése valós fejlesztési igényekhez illeszkedjen. Kiemelte, hogy a Heves Megyei Önkormányzat életében soha nem volt még olyan ügy, amelyet hússzor bocsátott volna társadalmi vitára. A térségi szereplők így javaslataikkal segíthetik a döntéshozókat abban, hogy mely fejlesztések valósuljanak meg a 2014-2020-as időszakban.

A fórumok Heves megye járásközpontjaiban, így Egerben, Hatvanban, Füzesabonyban, Hevesen, Bélapátfalván, Pétervásárán és Gyöngyösön zajlanak:

Június 16., hétfő 10.00 óra Eger, Megyeháza, Barkóczy terem (Kossuth Lajos u. 9.)

Június 16., hét

fő 14.30 óra Bélapátfalva, Művelődési Ház (IV. Béla út 47.)

Június 18., szerda 10.00 óra Hatvan, Grassalkovich  kastély, díszterem (Kossuth tér 24.)

Június 18., szerda 14.30 óra Füzesabony, Polgármesteri Hivatal (Rákóczi út 48.)

Június 19., csütörtök 10.00 óra Heves, Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 2.)

Június 19., csütörtök 14.30 óra Gyöngyös, Polgármesteri Hivatal, díszterem (Fő tér 13.)

Június 20., péntek  10.00 óra Pétervására, Művelődési Ház (Szent Márton u. 3.)

 

 

Eger, 2014. június 16.

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*