2024 március 28, csütörtök
Főoldal  //  Bélapátfalva
Bélapátfalva
30
2016
PDF
Nyomtatás
E-mail

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épülő tanuszoda alapköveit tették le Bélapátfalván, 2016. május 27-én. Az ünnepélyes eseményen Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a létesítményt a diákok várhatóan már a 2016/2017-es tanévben birtokba vehetik.

 
21
aug 2013
PDF
Nyomtatás
E-mail

Sikerül tartalommal megtölteni a bélapátfalvai kistérség szabad vállalkozási zónáját, amely iránt egyre nő az érdeklődés: a budapesti Fuvar Logisztik Kft. 239 millió forint vissza nem térítendő, munkahelyteremtő támogatásból egy brikettáló üzemet épít a Bélapátfalvai Ipari Park legnagyobb csarnokának egy részén, 2000 négyzetméteres területen, ahol a jövőben 102 embert foglalkoztatnak majd.

 
05
áp 2014
PDF
Nyomtatás
E-mail

Megszületett a támogatói döntés, mely szerint Bélapátfalva közel 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásból újíthatja meg és teheti a látogatók számára vonzóbbá az apátság épületét. További jó hír, hogy az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében elnyert 99,5 millió forintos támogatási összeg intenzitása 100 százalékos, azaz az önkormányzatnak nem kell önerőt biztosítania a fejlesztéshez.

 
16
2013
PDF
Nyomtatás
E-mail

Néhány hónappal ezelőtt egy helyi vállalkozók által aláírt kérelmet juttatott el a kormányhivatalhoz Ferencz Péter, Bélapátfalva polgármestere, amelyben azt kérte, hogy Heveshez és Pétervásárához hasonlóan Bélapátfalva is megkaphassa a szabad vállalkozási zónákat megillető kedvezményeket.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*