24
nov 2020
Nyomtatás

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt az 50 milliárd forintos magyar programot, amely a koronavírus-járvány által sújtott vállalkozásoknak és vállalatoknak hivatott likviditási és tőketámogatást nyújtani. A Bizottság az intézkedést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabálya alapján hagyta jóvá.


A támogatás a következő formákban valósul meg: (i) adósságinstrumentumok alárendelt kölcsönök formájában; (ii) tőkeinstrumentumok feltőkésítés formájában; és (iii) átváltható hitelek (hibrid instrumentumok). A programot a Hiventures Zrt. által kezelt két állami alap fogja irányítani. A beruházások megtérülésének biztosítása érdekében az alapok mindegyik kedvezményezett vonatkozásában résztulajdonossá válnak. Ez azt jelenti, hogy a feltőkésítés a támogatás kötelező eleme lesz, melyet ugyanakkor adóssággal és/vagy hibrid eszközökkel lehet majd kombinálni. Ez mindegyik kedvezményezett számára kiegyensúlyozott támogatást biztosít, amely saját tőkét és hiteleket egyaránt tartalmazhat, ezáltal megakadályozva a vállalat pénzügyi helyzetének torzulását.

A Bizottság megállapította, hogy a magyar intézkedés összhangban van az ideiglenes állami támogatási keretszabályban meghatározott feltételekkel. Ezek közé tartozik többek között az a kötelezettség, miszerint a kedvezményezett nagyvállalatoknak információkat kell közzétenniük a kapott támogatás felhasználásáról, ideértve azt is, hogyan segíti a támogatás a zöld és digitális átállással kapcsolatos uniós és nemzeti kötelezettségekkel összhangban végzett vállalati tevékenységeket.

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a magyar intézkedés szükséges, megfelelő és arányos a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezeléséhez. Ennek megfelelően az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szerint jóváhagyta az intézkedést.

 2020. november 24.

Forrás: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete