A Heves Megyei Klímabarát Díj átadásával kezdődött a Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülése. Az elismerést tavaly alapította a grémium, az első díjazottak sorában van Palik Tibor, a Sástó Hotel tulajdonosa, Tiszanána Község Önkormányzata, valamint Heves Város Önkormányzata. A díjakat Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Tóth Csaba és dr. Bényi Szabolcs Tamás alelnökök adták át.
Az ünnepélyes díjátadón elhangzott: az elismerés azoknak a Heves megyében tevékenykedő vállalkozásoknak, szakmai és önkormányzati szervezeteknek, civil szervezeteknek, valamint magánszemélyeknek adományozható, akik tudatosan foglalkoznak az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekkel és klímatudatosan végzik tevékenységeiket. Heves megye közgyűlése 2017. február 15-én, zárt ülésen tárgyalta és döntött a beérkezett javaslatokról.
Ennek értelmében díjat vehetett át Palik Tibor. A tulajdonában álló Sástó Hotel 2016-ban elnyerte az ország legzöldebb szállodája címet. A hotel építésekor és üzemeltetésekor a környezetvédelmi szempontokat maximálisan szem előtt tartották. A beruházás során az épületek energiahatékony műszaki megoldásain túl arra is törekedtek, hogy az építkezéskor minél kevesebb fát vágjanak ki. A szállodaépületben hőszivattyús fűtést alkalmaznak, ami geotermikus energiát hasznosít, a tetőkre 20 napkollektort telepítettek. Az energiafelhasználásuk maximum 10%-a gáz, a többit napenergiával és hőszivattyúval nyerik. A geotermikus fűtés nagy szerepet játszott abban, hogy elnyerték a legzöldebb szálloda címet.
Elismerésben részesült Tiszanána Község Önkormányzata, a díjat Dr. Tóth József polgármester vette át. A település önkormányzata, intézményeinek működtetése során arra törekszik, hogy a klímabarát energiaforrások használata egyre nagyobb szerepet kapjon. Követik azt a szemléletet, amely szerint környezetünk megóvásáért alapvető kötelességünk tenni, hiszen „a földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”, nem élhetünk hát vissza értékeivel, ez pedig komoly felelősség mindannyiunk számára. Ennek szellemében az elmúlt években, 8 intézmény tetőszerkezetére került megújuló energiaforrás, minimalizálva ezzel az intézmények energetikai működtetése során keletkező károsanyag – kibocsátást.
Díjat kapott Heves Város Önkormányzata is, az elismerést Sveiczer Sándor, a település polgármestere vette át. A méltatásban elhangzott: Heves városa a 2014-es év végétől folyamatosan fejleszti közintézmény rendszerét. A KEOP és KEHOP pályázatok során kiemelt figyelmet fordított a minél energiahatékonyabb beruházásokra. A fenti pályázatokon belül új napelemes rendszereket szereltek a Hivatal épületére, a Művelődési Központra, illetve az Arany János úti óvoda épületének tetejére. A rendszerek már jelentős energiát termeltek vissza a hálózatba, ezzel is csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását és Heves város Önkormányzatának kiadásait. A 2016-os teljes évre vetítve 3,5 millió Ft volt az az összeg, amit a helyi áramszolgáltató jóváírt a városi számlákban. Heves városa a kedvezőtlen gazdasági adottságai ellenére a jövőben is mindent megtesz azért, hogy olyan energiahatékonysági fejlesztéseket indítson, amelyek nem terhelik a környezetünket, energia megtakarítást hoznak, vagy – mint a napelemes rendszereknél tapasztalhatjuk – pénzt is termelnek az Önkormányzatnak.
2017. április 28.
www.hevesmegye.hu
Fotó: Czímer Tamás