05
Jan 2021
Print

Támogatás futópályák, bringaparkok, vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák megvalósítására

 

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos tájékoztatása alapján 2021-ben is folytatódik az Aktív Magyarország Program, aminek keretein belül futópályák, bringaparkok, vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák megvalósítását és felújítását támogatják. A Program célja, hogy a magyarországi városokban olyan, a szabadidő kulturált eltöltésére, valamint igény esetén versenysportra is használható sportpályák jöjjenek létre, illetve újuljanak meg, amelyek a futás, a kerékpározás és fal- és sziklamászás infrastrukturális igényeit képesek biztosítani arra alkalmas, biztonságos környezetben.

 

Az Országos Futópálya-építési Programra 2021-ben bruttó 350 millió forint keret áll rendelkezésre. A Program szakmai koordináló szervezete a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ). A korábbi évekhez hasonlóan a támogatási intenzitás 50%. Jövőre a legalább 1 kilométer hosszúságú pályák mellett 800-1000 méter hosszúságú rekortán futókörök megépülését is támogatjuk. Jelentkezési határidő: 2021. február 28. Minden információ a jelentkezéshez a SZEOSZ honlapján található meg. 

Elérhetőség: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

Az Országos Bringapark Programra bruttó 300 millió forint áll rendelkezésre, szintén 50%-os támogatási intenzitással. A Programot a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) koordinálja. A megépíthető pályák típusai: BMX cross, triál, dirt, erdei single trail pálya, BMX freestyle és görpark. A jelentkezéshez szükséges információk a MAKETUSZ honlapján érhetők el. A Programba való jelentkezés határideje: 2021. február 28.

Elérhetőség: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

Vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák építésére, felújítására és bővítésére összesen bruttó 120 millió forint keret áll rendelkezésre. A mászósportortokhoz kapcsolódó fejlesztések a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) koordinálásával valósulnak meg. Vasalt utakra 60 millió forint, sziklamászó iskolákra és a mászótermekre 30-30 millió forint maximális támogatás igényelhető. Az egyes típusokhoz tartozó részletes információk (jelentkezési határidő, jelentkezők köre, támogatási intenzitás, megvalósítási határidő) a Szövetség honlapján közzétett felhívásokban olvashatóak el.

Elérhetőségek: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

A benyújtott igények szakmai, műszaki és pénzügyi szempontból történő vizsgálatát követően a helyszínekre vonatkozó végső döntést az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Szövetségek javaslatai alapján hozza meg.