2024 March 28, Thursday
Főoldal
31
Jul 2020
PDF
Print
E-mail

A Heves Megyei Közgyűlés nyáron is gőzerővel munkálkodik azon, hogy a 2014-2020-as uniós tervezési időszakban minden projekt időben megvalósulhasson – fogalmazott dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki, megyeházán megtartott sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a kormányprogramhoz kapcsolódva, szűkebb hazánkban folytatódik a bölcsődefejlesztési projektek támogatása. Heves megyében 4,2 milliárd forintról született döntés ezidáig, s ahogyan fogalmazott, ebbe a kalapba – a grémium csütörtöki döntése alapján  – további 737 millió forint kerül. Ez azt jelenti, hogy újabb 5 Heves megyei településen kezdődhet bölcsődefejlesztés. Szólt arról is, hogy megyénkben, a TOP-os forrásoknak köszönhetően több mint 400 új bölcsődei férőhely létesül, s 32 új bölcsőde épülhet, bővülhet, vagy újulhat meg. Hangsúlyozta, hogy a Családvédvelmi Akcióterv egyik fontos pillérére, a bölcsődei férőhelyek fejlesztésére – a mai döntést is figyelembe véve – közel 5 milliárd forint fordítható megyénkben. A grémium tegnapi, szintén jelentős döntése értelmében Heves megye egyik viharkárokat szenvedett települése 419 millió forintos pályázati támogatásban részesül. A település neve azt követően válik nyilvánossá, amint az Irányító Hatóság  is jóváhagyja a Heves Megyei Közgyűlés döntését – tette hozzá dr. Juhász Attila Simon.  A közgyűlés elnöke sajtótájékoztatóján szólt a töretlenül népszerű Magyar Falu Programról is, melynek köszönhetően 2020-ban eddig 1,2 milliárd forint érkezett a települési önkormányzatokhoz, de ezen felül zajlanak a belterületi úthálózatok fejlesztései is. Emlékeztetett rá, hogy az útépítési projekteket és a falusi CSOK pályázatokat is figyelembe véve, a 2019-es esztendőben közel 6 milliárd forintból fejlődhettek településeink a program révén. Új orvosi eszközök beszerzése, rendelő-felújítások, önkormányzati utak felújítása, járdafelújítás, közösségi terek kialakítása valósult meg, melyek mind hozzájárultak településeink fejlődéséhez, növelték azok megtartó erejét.


2020. július 30.

www.hevesmegye.hu, K. L.

 
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*