2024 March 28, Thursday
Főoldal  //  Eger  //  Négymilliárdos ipari fejlesztés Egerben
27
May 2013
PDF
Print
E-mail

Több mint négymilliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.

 

Az elektronikus kormányművek gyártása érdekében végrehajtott fejlesztéshez egymilliárd forintnyi támogatást nyert a mintegy 600 munkavállalót foglalkoztató, a németországi központú ZF Lenksysteme GmbH. leányvállalataként működő társaság az Új Széchenyi Terv keretében.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára hangsúlyozta: a nagy múltú cég egri beruházása is azt mutatja, hogy töretlen a bizalom az ország, illetve a magyar szakképzett munkaerő iránt.

A politikus úgy vélekedett, hogy a Magyarország előtt álló legnagyobb kihívás a gazdaság beindítás, és minden ilyen, illetve ehhez hasonló beruházás segít abban, hogy kikerüljön az ország a recesszióból. Mindennek nyomán a következő évek a beruházások és a munkahelyek intenzív bővüléséről szólhatnak majd - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy Magyarország és Németország, a magyar és a német gazdaság ezer szállal kötődik egymáshoz. Az együttműködés hajtóereje pedig éppen az autóipar.

A most megvalósult beruházás nyomán, a beszállítók révén több száz új munkahely jöhet létre a térségben - mondta Czomba Sándor.

2013. 05. 27. Forrás: MTI

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*