13
Mar 2014
PDF
Print
E-mail

Nyárra lezárulhatnak a szakmai egyeztetések, és ezt követően enyhülhetnek a falusi szállásadók által előállított és kínált termékekre, a vendégasztalokra vonatkozó higiéniai előírások - mondta Szalay-Zala Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (Fatosz) főtitkára hétfőn az MTI-nek. A témáról a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) budapesti székházában rendeztek konferenciát.

Az I. falusi vendégasztal konferencia témáját az tette időszerűvé - mondta a főtitkár -, hogy sok falusi szállásadó már nem mezőgazdasági termelő, így a vendégasztalra vonatkozó előírások rájuk nem vonatkoznak. Viszont ezek a szállásadók is szeretnének helyben készült élelmiszereket és tájjellegű specialitásokat kínálni vendégeiknek, ezért szükség van a vendégasztal higiéniai feltételeinek egységes szabályozására.

A főtitkár jelezte, hogy az eszmecserét a Fatosz a Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesületével (FVSZE) közösen szervezte. Az egyesület a Magyarországon működő vendégasztal-szolgáltató magánszemélyek, és kistermelő vendégasztal-szolgáltatók összefogása nyomán jött létre, és tevékenységével népszerűsíteni kívánja a háziétel-készítés hagyományait, továbbá meg kívánja őrizni a vidéki tájkonyha jellegzetességeit.

Szalay-Zala Andrea beszámolt arról is, hogy az idén is megrendezik a Vidékjáró eseménysorozatot, amely több tematikus napból áll majd, és a népi gasztronómiára a falusi vendégasztal-szolgáltatásra, valamint a kézműves élelmiszer-manufaktúrák kínálatára szeretné felhívni az érdeklődők figyelmét. Az első ilyen rendezvényt húsvétkor tartják, amikor a vidéki manufakturális sajtkészítők termékeit népszerűsítik az érdeklődőknek.

2014. március 13.

Forrás: MTI

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*