11
Dec 2015
PDF
Print
E-mail

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2015. december 8-án új elnököt választott Légli Ottó személyében.

 

A tisztújítással párhuzamosan az alapszabály módosítására is sor került abból a célból, hogy minél hatékonyabb testületi vezetés, demokratikus döntéshozatal, következetes végrehajtás, valamint átláthatóság legyen jellemző a szervezet munkájára a jövőben. A döntést egységesen támogatta a huszonkét borvidéket képviselő szakmaközi szervezet tagsága.

A decembertől elnöki tisztséget betöltő Légli Ottó már több mint huszonöt éve vezeti pincészetét, komoly szerepet vállalva a Balaton déli partján fekvő termőterületek elismertségének növelésében. Többek között olaszrizling, chardonnay és rajnai rizling szőlőfajtákból készített dűlőszelektált fehérborai régóta stabil pozíciót töltenek be a hazai borkínálat felső szegmensében. Szakmai munkáját 2010-ben egyszerre ismerték el a Borászok Borásza és az Év Bortermelője címekkel. Légli Ottó elnökké választását megelőzően 2013 októbere óta tagja az elnökségnek, munkája elsősorban a támogatási rendszert érintő kérdésekre fókuszált.

A tisztújítás keretében a közgyűlés új elnökségi tagot választott Dr. Nyilas János személyében. A szőlész szakember 1995 óta irányítja 220 hektáros mátrai birtokát, és már korábban is részt vett a HNT munkájában a Mátrai borvidék képviseletében, szőlészeti küldöttként.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkári posztját 2016. január 1-jétől dr. Brazsil Dávid tölti majd be, aki több generációra visszatekintő Balaton-felvidéki borászati hagyományokkal a háta mögött Franciaországban végezte szakmai tanulmányait, majd miután a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál dolgozott, Brüsszelben képviselte a hazai borászat érdekeit.

A HNT a szőlő-bor ágazat legnagyobb, mintegy 60 ezer gazdálkodót, vállalkozót tömörítő, kiemelt fontosságú szakmai szervezete, melynek szerepe megkerülhetetlen a kormányzati agrárpolitika és a szőlész-borász társadalom tagjai számára. Épp ezért a szervezet fontosnak tartja, hogy a jövőben erősebbé és rendszeressé váljon az ágazatban működő szakmai szervezetekkel való kapcsolata, valamint nyitott, konstruktív, kezdeményező szakmai együttműködést ígér a kormányzati szerveknek, kiemelt partneri szerepet szánva a Földművelésügyi Minisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak.

A szervezet következő feladatának azt tekinti, hogy a már meglévő alapokra támaszkodva és a szakmai szervezetekkel együttműködve néhány hónapon belül kialakítsa az ágazat középtávú stratégiai tervét, amelyet az agrárkormányzattal egyeztetve véglegesítenek majd.

2015. december 11.

Forrás: www.turizmus.com

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*