19
Jul 2016
PDF
Print
E-mail

Kétszázkilencven tétel került be a Borkiválóságok könyvének 2016-os, harmadik fehér- és rozéborokat bemutató kötetébe; a Földművelésügyi Minisztérium (FM) gondozásában megjelent kiadványt a tárca kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa mutatta be hétfőn Egerben.

 

A Felső-Magyarországi Borrégió oklevélátadó ünnepségén Kiss Eliza felidézte: immár három éve fut az ország egyetlen bormarketing programja, a Nemzeti Borkiválóság Program. Kifejtette: szeretnék a már bejáratott, igényes könyv mögé tenni a még hiányzó kereskedelmi, piaci hátteret is, hiszen azt, hogy jól dolgoznak, valójában az értékesített bor mennyisége mutatja meg. Az egyéni marketing is fontos, de a "szigetszerű" próbálkozások nem elégségesek, össze kell adni ezeket az erőket - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a bormarketinget a turizmussal közösen kezeli a kormányzat. A Borkiválóságok könyvének vörösboros kiadványa másfél hónap múlva várható, illetve idén ismét esedékes a kétévente megtartott, aszú- és pezsgőkiválóságok kiválasztása is.

Habis László, Eger polgármestere arról beszélt, hogy a borkiválóság program egri ünnepe azért is szerencsés, mert összecseng a város stratégiájának központi elemével, mely szerint Eger a minőség városa.  Szólt arról is, hogy Eger turisztikai központ, ahol több mint félmillió vendégéjszakát töltenek el évente a látogatók. Fontos a bor- és gasztronómiai turizmus is - mondta.

A Borkiválóságok könyvének idei fehér- és rozéborokat bemutató kötete már magába foglalja az angol nyelvű változatot is. A beküldött 722 tételből az Országos Borszakértő Bizottság egy ötnapos kóstoló keretében választotta ki a könyvben bemutatott 290 bort. Ebből 226 fehér- és 51 rozébor lett borkiválóság, míg a Borkiválóság TOP 2016 minősítést 13 fehérbor kapta meg.

 

2016. július 19.

Forrás: MTI

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*