22
Apr 2013
Print

A B. Braun magyarországi cégcsoportja tevékenységének fontos mérföldkövéhez érkezett: sikeresen befejeződött a 2011 júniusában megkezdett gyárbővítés, ezzel 100 új munkahely jött létre Gyöngyösön.

 

Az 1991-ben alapított gyárban az elmúlt másfél év alatt eddigi fennállásának legnagyobb fejlesztését hajtották végre. A beruházás során az eredeti 2400 négyzetméteres úgynevezett tisztatér kibővült egy 2900 négyzetméteres tisztatérrel, a 2700 négyzetméteres raktártér mellé pedig további 2200 négyzetméter alapterületű, fejlett tárolási rendszerrel ellátott logisztikai tér épült. Az így kétszeresére nőtt terület egyben lehetővé tette a gyártókapacitás növelését, amely a beruházás következtében duplájára bővül.

A beruházással B. Braun Medical Kft. a térség második legnagyobb munkaadójaként több mint száz új munkahelyet hozott létre, így jelenleg 755 dolgozónak biztosít stabil, kiszámítható megélhetést.

Horn Péter, a B. Braun Magyarország vezérigazgatója a cégcsoportot bemutatva elmondta: a B. Braun gyártási tevékenysége mellett orvosiszoftver-fejlesztéssel, értékesítéssel, valamint vesebeteg-ellátással is foglalkozik hazánkban. A vállalatcsoportot a B. Braun Medical Kft. és a B. Braun Avitum Hungary Zrt. képviseli, amely két cég Magyarországon közel 2000 munkatárs számára jelent biztos és kiszámítható munkahelyet. A B. Braun 27 milliárd forintos éves árbevételével a hazai egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője - évente közel 4 milliárd forint adó- és járulékbefizetéssel járul hozzá az ország költségvetéséhez, és az elmúlt 20 évben 60 milliárd forintot meghaladó összeget ruházott be Magyarországon.

- A tulajdonosok dolgozóink szaktudásába vetett bizalmát mutatja az is, hogy az elmúlt évek során számos termék gyártását helyezték Magyarországra, köztük több egyedi megrendelésre készülő speciális orvosi szerelékét, amelyek tekintetében a gyöngyösi gyárat kompetenciaközponttá jelölték ki – tette hozzá a vezérigazgató.

Balázs József, Gyöngyös és a Mátraalja országgyűlési képviselője arról beszélt: a B. Braun 1991-ben talált otthonra Gyöngyösön. Akkor, amikor az átalakulás miatt az egész közép-európai térség rendkívül képlékeny, bizonytalan hely volt a vállalkozások számára. Köszönet illeti a német befektetőket ezért a megelőlegezett bizalomért, és a legutóbbi évek bizalmáért is, hiszen a B. Braun a gazdasági válság idején kezdett bele a gyár mostani bővítésébe is, akkor, amikor épp a költségek lefaragásáról szólt a világ.

Hangsúlyozta azt is: Magyarország számára fontos a kiszámítható és megbízható német befektetők megbecsülése. Annál is inkább, mert meghonosítják azt a német munkamorált, amiből mi is sokat tanulhatunk. Úgy vélte, a német-magyar kapcsolatrendszer a rendszerváltás óta az egyik legfontosabb mozgatórugója a magyar gazdaságnak.

- Mások leépítettek, de a B. Braun bátran épített, miközben folyamatosan helyt tudott állni a térség egyik legnagyobb munkáltatójaként. A cég társadalmi szerepvállalása is mutatja bizalmukat a térségben, hiszen ők a város kézilabdacsapatának névadó szponzorai is - fűzte hozzá az országgyűlési képviselő.

Faragó László polgármester elmondta, hogy Gyöngyös örömmel fogadta a B. Braun munkahelyteremtő kezdeményezését. A gyár bővítése és a száz új munkalehetőség egy újabb mérföldkő nem csak a város, hanem a kistérség gazdasági életében, hiszen a családokon keresztül több száz ember megélhetését biztosítja majd a cég. Reményét fejezte ki, hogy a társaság gyöngyösi gyárában ezzel nem ért véget a fejlesztés.

Hangsúlyozta azt is: ahogyan a városvezetés azt három éve megfogalmazta, ma is a foglalkoztatás bővítését tartja az egyik legfontosabb célkitűzésnek. "Kezd beérni a munka gyümölcse, hiszen ma egy jelentős beruházás eredményét avatjuk, s a város másik végén, az ipari parkban épülő üzemben is komoly lehetőség nyílik a gyöngyösiek boldogulására" - fogalmazott Gyöngyös polgármestere.

Bognár József, a B. Braun Medical Kft. termelési divíziójának igazgatója azt hangsúlyozta: bizalommal építenek a hazai beszállítók szakértelmére.

- A beszállítóink negyedét magyar - köztük számos, a régióban működő - vállalkozás adja, így 755 állandó munkatársunk mellett elmondhatjuk, hogy közvetetten további 1000 munkahely megtartása kötődik tevékenységünkhöz. Az elkövetkező években a magyarországi hozzáadott érték tovább fog emelkedni, mivel a bevezetett új technológiák importot fognak kiváltani – mondta el Bognár József.

Ő - csakúgy, mint Horn Péter - méltatta a beruházásban résztvevők, tervezők, kivitelezők, segítők munkáját, s köszönetet mondott a cég alkalmazottainak is a színvonalas munkájukért.

 

A gyárbejárás résztvevői közelről is megszemlélhették a B. Braunban folyó tevékenységet: a gyöngyösi gyártósorról az egyszer használatos orvosi eszközök – infúziós és transzfúziós szerelékek, cyto-szettek, katéterek, vérvonalak, műtéti elszívó berendezések - mellett speciális orvosi terápiáknál felhasznált eszközök kerülnek ki, amelyeknek 98 százalékát exportálja a vállalat.

Az új létesítmények szerves egységet képeznek a régi épületekkel - az így létrehozott üzemelrendezés hatékony tárolást és optimális anyagáramlást biztosít. A bevezetett standardizált termék-előállítási folyamatok rugalmas termelést, s a piaci igényekre történő gyors reakciót tesznek lehetővé.

A befektetés eredményeként javultak továbbá a munkavállalók munkakörülményei: új közösségi helyiségeket – öltözőket, ebédlőket – alakítottak ki, ezáltal magas színvonalú és kényelmes munkakörnyezetet biztosítva az immáron 755 dolgozó számára.

A beruházás megvalósulását az Új Magyarország Fejlesztési Terv – Észak-Magyarországi Operatív Programja 708 millió forinttal támogatta, amelyről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága 2011 májusában döntött.

2013. április 22. Forrás: www.gyongyos.hu, Forrás: Suha Péter