2024 March 29, Friday
Főoldal  //  Gyöngyös  //  A gyöngyösi lett a legjobb ipari park
13
Mar 2014
PDF
Print
E-mail

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2013-ban „Az év legjobb ipari parkja” díjat a gyöngyösi ipari parknak ítélte.

Takács István, az ipari parkot üzemeltető Hatana Kft. ügyvezetője elmondta: Magyarország fejlődő ország, melynek több jó ipari parkja is van, sokat közülük jól ismernek.

 

- A siker nem egyedül a miénk, hanem Gyöngyösé, a helyi vállalkozóké, a polgármesteri hivatalé, ahonnan nagyon sok segítséget kaptunk. Mindemellett mellénk állt a szerencse is – mondta az ipari park többségi tulajdonosának ügyvezetője. – Amikor átvettük az ipari parkot, sikerült egy számunkra és az önkormányzat számára is kedvező megállapodást kötnünk. Majd tavaly, az év második részében az önkormányzat növelte tulajdonrészét, így már csak két tulajdonosa maradt a gyöngyösi ipari parknak. Amikor egy jó ötlethez társul a támogatás, akkor megszületik a siker. Ez a mi esetünkben megtörtént.

Takács István szerint az elismerésben jelentős szerepet játszik az a 700 millió forintos, Európai Unió által is támogatott infrastruktúra-fejlesztés, amely immár a végéhez közeledik a gyöngyösi ipari parkban. Ez a jövőben tíz új cég letelepedését teszi lehetővé a területen.

Az ügyvezetőtől megtudtuk: jelenleg négy potenciális befektetővel folytatnak tárgyalásokat, köztük egy németországi autóiparban érdekelt beruházóval.

- Egyáltalán nem mindegy, hogy kik a partnereink, milyen befektetőkkel dolgozunk. Bízom abban, hogy az érdeklődők megnyerésében segít majd „Az év legjobb ipari parkja díj” elnyerése, valamint a Procter and Gamble pelenkagyárának átadása – vélekedett Takács István.

Az elismerést március 27-én Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban veheti át Nagy Rezső, a Gyöngyös Ipari Park Fejlesztő Kft. ügyvezetője Szijjártó Pétertől, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárától.

2014. március 13.

Forrás: www.gyongyos.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*