13
Dec 2019
Print

A Heves Megyei Közgyűlés december 13-ai ülése előtt Varga Antal, Lőrinci egykori polgármestere Dr. Jakab István Emlékgyűrűt vehetett át dr. Juhász Attila Simontól, a Heves Megyei Közgyűlés elnökétől, valamint Szabó Róberttől és Tóth Csabától, a Heves Megyei Közgyűlés alelnökeitől.


A gyűrű adományozásának célja, hogy emléket állítson Dr. Jakab Istvánnak, az országosan elismert közigazgatási szakembernek, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett Heves megye hazai és nemzetközi megismertetésében, fejlődésében. A gyűrű adományozásának fő szempontja az, hogy a díjazott mennyit tett Heves megyéért, az itt élő emberekért. A méltatásban egyebek mellett szó esett arról is, hogy Varga Antal Egerben a Gárdonyi Géza Tanítóképzőt végezte el, majd Apcon és Lőrinciben tanított. 1990-től 2002-ig volt Lőrinci polgármestere.  1990-től 2004-ig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökségi tagjaként tevékenykedett. Munkássága alatt megépült 25 kilométernyi út, ivóvíz- és gázhálózat, ezenkívül egy korszerű orvosi rendelő, tornaterem, kerékpárút, és egy bentlakásos idősek otthona is. A szakmunkásképző iskola gimnáziummá vált, megnyílt az okmányiroda, a banki szolgáltatás OTP fiókkal bővült. Mindezeknek is köszönhető, hogy 1992-ben városi rangot kapott a település. A rendszerváltás után több ciklusban a Heves Megyei Közgyűlés aktív tagja volt, majd a sport és idegenforgalmi bizottság tagjaként tevékenykedett.












Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték már el:

-        1995-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át

-        1998-ban Lőrinci Városért elismerésben részesült

-        2003-ban vehette át a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Aranygyűrűjét

-        2005-ben Heves Megyéért díjat kapott

-        2009-ben Lőrinci Kiváló Pedagógusa lett

-        2014-ben Lőrinci Díszpolgára címet kapott.

2019. december 13-án Egerben, a megyeházán vehette át a Dr. Jakab István Emlékgyűrűt.











2019. december 13.

www.hevesmegye.hu, Korepta Lilla

Fotó: Lénárt Márton