25
Sep 2020
Print

A Heves Megyei Közgyűlés szeptember 25-ei ülése előtt a Heves Megye Nagykövete címet, a Heves Megyéért kitüntető díjat, a Heves Megyei Családokért díjat, valamint a Telekessy István területfejlesztési díjat is átadták.


A koronavírus-járvány miatt ez év márciusától nem volt mód arra, hogy a Heves Megyei Közgyűlés által alapított elismeréseket személyesen vehessék át az arra érdemesek. A grémium döntése értelmében azonban, szeptember 25-én közös ünnepséget és díjátadót szerveztek négy kitüntetés díjazottjainak is. A koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket maximálisan betartva, pénteken elsőként Heves Megye Nagyköveteit tapsolhatta meg a közönség.

Heves Megye Közgyűlése, a „Heves Megye Nagykövete címet” adományozta Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, kapus részére. A díjra felterjesztette: dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

Szécsi Zoltán a BVSC-ben kezdett vízilabdázni, 1995-ben már junior válogatottként szerepelt. A következő évben csapatával megnyerte a magyar bajnokságot. 1996-ban ezüstérmes volt a junior Európa-bajnokságon. Az 1996-1997-es bajnokságban már a BVSC elsőszámú kapusaként szerepelt. Szécsi Zoltán közreműködésével a klub 1997-ben, 1998-ban, majd 1999-ben is sikerrel védte meg bajnoki címét. 2000-ben a Bajnokok Ligájában harmadik helyig jutott a BVSC-vel, a Sydney olimpián pedig átvehette élete első olimpiai aranyérmét. 2002-ben a LEN- kupában az elődöntőig jutott aktuális klubjával. A következő évben harmadik lett a Világligában, második a Világkupán, 2003-ban bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. 2004 nyarán a Brendon-ZF-Eger csapatához igazolt. Ebben az évben megvédte Világliga és Athénban olimpiai elsőségét is. 2005-ben, mivel új csapata a Ferencváros lett, igazolása egy időre elszólította Heves megyéből, a következő szezonban pedig már egy olasz csapatot erősített. A magyar válogatottal az Európa-bajnokságon és a Világkupán is második helyezést ért el. 2007-ben ismét a megyeszékhely csapatába igazolt, s 2008-ban a LEN-kupa döntőjéig jutott az Egerrel. Az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, a pekingi olimpián immáron harmadszor lett aranyérmes. 2012-ben az Európa-bajnokságon harmadik, a Londoni olimpián ötödik helyezést szerzett. 2013-ban újfent magyar bajnok lett. Ezt követően a Kaposvári VK-ba igazolt. A csapatban 2015 májusától 2017-ig a vezetőedzői posztot is betöltötte. 2018 februárjában 5 év elteltével tért vissza Egerbe, a megyeszékhely közgyűlésétől a városmarketing erősítését és a vízilabda sport népszerűsítését kapta feladatul. Az Egerbe visszaköltöző ismert sportoló a város programjainak prezentálásában és a turizmusban vállal fontos szerepet. 2018 szeptemberétől vehette át az Egri Vízilabda Klub elnöki pozícióját. Az aktív sport és közéleti tevékenysége mellett egyéni vállalkozóként és egy mezőgazdasági cég vezetőjeként is tevékenykedik. Szécsi Zoltán hazai és nemzetközi szinten is jegyzett, ismert, elismert sportoló, példaképként szolgálhat a fiatal generációnak.

Heves Megye Nagykövete címet érdemelt Nádas Ádám akrobatikus műkorcsolyázó. A díjra felterjesztette: Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

Nádas Ádám egy olyan különleges produkcióval járja körbe a világot, aminek ebben a pillanatban nincs párja a jégshow-k tekintetében. Dél-Koreától kezdve Dubajon és Mexikón át szinte az össze nagyobb jégshowban szólistaként, mellette a produkciót készítő csapat tagjaként, mint koreográfus és kosztümtervező is dolgozott már. A Holiday on Ice világhírű jégshow szólistájaként, speciális acrobata számához foghatót ötven évvel ezelőtt láthatott legutóbb a nagyérdemű. Az Acro Ice korcsolyás akrobata csapat alapítójaként hétről hétre más országban, kontinensen lép fel egy olyan műsorral, amely világszinten is páratlan. Nem mindennapi eredményei mögött kemény munka áll. Tizennégy évesen Hatvanból Budapestre költözött, ott járt középiskolába. Először a jéghokiban próbálta ki magát, de hamar szakított a sportággal, egy kisebb kihagyás és több műkorcsolya edző elutasítása után jégtáncolni kezdett. Egy év sem telt el, mikor egy véletlen folytán tudomást szerzett a Nemzeti Jégszínház castingjáról. Legnagyobb meglepetésére megfelelt és egy dubaji két hónapos jégshow volt a jutalom. Itt indult a profi pályafutása tizenkét évvel ezelőtt. Ádám mára a legnemesebb jégshow-k keresett művésze lett, előre két évre egymásra licitálnak a nagyobbnál nagyobb show-k, hol mutassa be újabb produkcióját. Minden eszközzel a fejlődés lehetőségét keresi, mindig valami újat szeret alkotni. Így született meg az Acro Ice amit a társával kezdett. Mára viszont egy csapatról beszélhetünk. Produkciójukban az akrobatika, a legmodernebb számítógép vezérelt ledes zsonglőr eszközök, speciális, egyedi ledes kosztümök kapnak helyet. Ádám hitvallása: „Kitartás és küzdelem! Bármi történhet veled, a lényeg, hogyan reagálsz rá. Az ember bárhonnan képes felállni, és hatalmasat alkotni.”

Heves Megye Nagykövete lett Gonda László zongorista-előadóművész. A díjra felterjesztette: Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

Gonda László több mint 20 éve a pályán dolgozó ének-zene, karvezetés, szintetizátor-keyboard szakos tanár, a Heves Megyéért Kitüntető Díj birtokosa. Életútja Hevesen indult. Zenész családban született, zenei érdeklődését alapvetően meghatározta a családi háttér. Középiskolai évei alatt megismerkedett a könnyűzene és a dzsessz alapjaival. Innen mérhető az egyenes út, melyet köszönhet Szepesi Györgynek, aki nemcsak zenélni tanította, hanem szellemiségével, emberségével is meghatározta pályáját. Diploma után a könnyűzenei tanulmányokat folytatta, azóta is folyamatosan képezi magát a legjobb mestereknél. Hevesi zeneiskola-igazgatói évei alatt XXI. századi iskolát kívánt építeni, olyat, ahol nincsenek éles határok a műfajok között. Nevéhez köthető az összművészeti zenés show műsorok meghonosítása Heves megyében. Gonda László pedagógiai és előadóművészi munkásságának különlegessége sokszínűségében rejlik. Oktat 5 évestől 86 éves korig minden generációt, minden társadalmi csoportot, és különös gondot fordít a hátrányos helyzetűekre.  Az Egri Zenészek Egyesülete elnökeként projektjeit lehetőség szerint szervezeti együttműködésben valósítja meg. Rendezvényeik Eger és a megye fontos idegenforgalmi turisztikai programjává nőtték ki magukat, több ezer ember látogatja azokat. Heves megye településeivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A Gonda Báder Duóban közel 10 éve játszik együtt Báder Ernővel. Közös fellépéseiken kívül együtt és külön missziós tevékenységként végzik a tehetségkutatást, tehetséggondozást. A Duó tevékenységét 2012-ben Heves megyei Príma közönség díjjal, 2013-ban Heves megyei Príma díjjal jutalmazták. 2014-ben a Ragyogó Évezred Produkció félórás filmben mutatta be közös munkájukat a Duna televízióban. Gonda László szakmai elismertségének, megbecsültségének, népszerűségének kifejezője, hogy a Magyarország Sikeres Személyiségei 2019.-British Enciklopédiába is belekerült.











A Heves Megye Nagykövete cím birtokosai


A nagykövetek után a Heves megyéért díj kitüntetettjei vehették át elismerésüket.

Heves Megye Közgyűlése a Heves megyéért díjat adományozta Várnagy Andrea, egri születésű Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, tanár részére. A díjra felterjesztette: Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő.

A szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után, 1993-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán szerzett zeneiskolai zongoratanár és kamaraművész diplomát. Itt ismerkedett meg férjével, Farkas Zsolttal, aki szintén ebben az évfolyamban végzett. Később előadóművészi, majd zongoraművészi diplomát kapott. Kezdetben szólóban lépett fel, majd 2002 és 2018 között Farkas Zsolttal négykezes párosként koncertezett többféle produkcióval. 2011-ben Liszt Ferenc születésének bicentenáriumára a Liszt arcai című koncertprogramot állították össze. Repertoárjukban többek között Brahms, Schubert és Chopin művei szerepeltek. Koncerttermi szereplések mellett folyamatosan felléptek vidéki iskolák tornatermeiben is gyermekeknek Magyarországon és Kárpátalján. 2017-ben indította útjára a ZeneVarázslat Mozgalmat, melynek megálmodója és alapítója. A ZeneVarázslat mozgalommal a koncerteken túl kiemelt célja a tehetséggondozás.  Immár ötödik éve valósul meg Tiszapéterfalván egy különleges zenei tábor a magyarországi komolyzenei élet jeles képviselőivel. Itt a zongora mellett a fúvós és vonós hangszereket tanuló gyermekeket is fogadják. 2017-ben kezdődött művészeti munkája az Erzsébet-táborokban, ahol a nyár folyamán hetente ZeneVarázslat előadást tart gyerekeknek. 2018-tól munkálkodik Böjte Csaba testvérrel. 2019-ben a számos művészeti projektje mellett egy újabb nagyívű program indult: a Börtönmisszió. Művészeti munkája elősegíti a fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedését. 2019 decemberében jelent meg 9 fegyintézet közreműködésével a Hangokba zárt szabadság című CD összeállítás. ZeneVarázslat programsorozatával diákok százait varázsolta el Egerben is. Várnagy Andrea művésznő szerint, Eger, mint ZeneVarázslat város, a művészkörökben kezd fogalommá ­válni.


Heves megyéért díjat érdemelt Shihan Borza József. A díjra felterjesztette: dr. Juhász Attila Simon, a Heves megyei Közgyűlés elnöke.

Borza József, az európai kyokushin élet meghatározó alakja, 1978-ban, 17 évesen kezdett kyokushin karatéval foglalkozni. Tehetsége korán kibontakozott, hamarosan a kezdődő magyar karate-élet domináns figurájává vált. Borza József Magyarországon ötödikként szerzett mester fokozatot, majd Sensei, azaz magasabb szintű tanító mester lett. Magyarországon a vizsgarendszer híresen komoly színvonalú és kemény volt, nagy dicsőségnek számított, ha valaki ilyen magas fokozatra tett szert. Időközben Borza József Magyarország legsikeresebb versenyzőjévé vált, neve egyet jelentett a kemény KO-kal, a szinte biztos győzelemmel. A Borza-féle sajátos küzdőstílus jegyei egri tanítványain is felfedezhetők. Versenyeredményeit tekintve hatszoros magyar bajnok, számos full-kontakt nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést, többek között taekwon-do és kick-box tornákon is. Versenyzőként 2 világbajnokságon küzdött 1984-ben és 1987-ben. 1986-ban költözött Egerbe, ahol óriási tömegbázis teremtett a kyokushin karaténak. Az egri Borza Dojo máig a legnagyobb létszámú hazai klub, egy-egy edzésen ma is 8-10 fekete öves vesz részt. Borza József 1998-ban saját szervezetet hozott létre, amelyhez azóta 30 klub csatlakozott. Hazai és nemzetközi versenyeken való szerepléseik kimagaslóak. 6. danra 2005 novemberében vizsgázott a lengyelországi Európa-bajnokság alkalmával. Európában egyedüliként Borza szerezett övvizsga útján 6. dant, ezt az övfokozatot egyébként adományozás útján szokás megkapni. Tanítványai több alkalommal álltak dobogón nemzetközi versenyeken. Shihan Borza József munkássága elismeréseként összesen négy alkalommal vehette át az „Év sportvezetője" címet Heves megyében, 2008-ban a Magyar Köztársaság ezüst érdemkeresztjével tüntetett ki a köztársasági elnök, 2019-ben pedig a karate területén elért eredményeiért és munkásságáért, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott az Oyama Karate Kyokushin Hungary elnökeként. Az elmúlt évtizedek során, akárcsak napjainkban Shihan Borza József elévülhetetlen hírnevet szerez hazánknak és ezen belül is Heves megyének folyamatos és kiemelkedő versenyzői, edzői, bírói, sportszervezői és sportdiplomáciai tevékenységével és eredményeivel.

Heves megyéért díjat vehetett át Kovács Márton, a Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője. A díjra felterjesztette: Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Kisköre Város Képviselő-testülete.

Általános iskolai tanulmányait Bodonyban és Parádon végezte, középiskolai tanulmányait pedig Egerben. Ekkor már aktívan sportolt labdarúgó kapusként. 1974. február 01. napján került a Kiskörei Általános Iskolába képesítés nélküli nevelőként, majd sikeres államvizsgát tett földrajz-testnevelés szakon, s ettől az évtől már „igazi” tanárként dolgozott. A sport szeretete végigkísérte életútját, a tanári végzettség mellé a sportedzői képesítést is megszerezte kézilabda és tenisz sportágakban, valamint rekreátor, edző, sportszervező (menedzser) szakvizsgát tett. 2001-ben tanügy igazgatási szakértő szakirányú szakképesítést szerzett az Egri Eszterházy Károly Főiskolán. 1999-ben nevezték ki először iskolaigazgatónak, abban az intézményben, ahol pályafutását kezdte. Pedagógusi munkája elismeréseként 2018-ban az Egri Tankerületi Központ felterjesztésére szolgálati emlékérmet kapott. Több mint 44 év közalkalmazotti, pedagógusi, intézményvezetői szolgálat után 2018. november 26. napjától nyugdíjas. 40 éves pedagógiai pályafutása során mindent megtett azért, hogy tanítványai az egészséges életmódra nevelje. Úttörő, diák olimpiákon vettek részt tanulói a 80-as évek közepén, sí- és sátortábort szervezett, amikor még egyáltalán nem volt hagyománya. Edzői munkája eredményeként számos tehetséges gyermek került ki a kezei közül, akiknek pályafutását később is figyelemmel kísérte. Kovács Márton pedagógusi feladata mellett a Heves Megyei Közgyűlésben és települési önkormányzati képviselőként is tevékenykedett. Számtalan megyei, országos, nemzetközi sporteseményt szervezett. 1993-ban „A Magyar Sportért Kitüntető Díj”-ban, 1996-ban pedig Heves Megye Sportjáért díjban részesült.


Heves Megye Közgyűlése a Heves megyéért díjat adományozta Báryné Dr. Gál Editnek, a Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeumának igazgatójának. A díjra felterjesztette: Gyöngyös Város Képviselő-testülete.

Báryné Dr. Gál Edit tősgyökeres egri család tagjaként már gyermekkorában megérintették a szülők, nagyszülők által mesélt igaz történetek. Szüleivel hétvégénként gyakran járták a várat, a kazamatát, s érdeklődve hallgatta nagyapja, az egykori érseki pincemester történeteit a hóstyák népének életéről. A történelem, a kutatás iránti érdeklődés meghatározta további pályáját, így a Gárdonyi Géza Gimnázium matematika-fizika tagozatáról egyenes út vezetett az ELTE történelem – levéltár szakára. Báryné Dr. Gál Edit 1983-ban végzett az ELTE történelem-levéltár-muzeológia szakán, majd 1988-ban summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori címet szerzett, a gyöngyösi céhekről írt dolgozatával. 1982-ben került történész-muzeológusként a gyöngyösi Mátra Múzeumba, ahol immár 35 éve dolgozik, s 2016 novembere óta annak vezetője. 5 állandó, és közel 100 időszakos kiállítást rendezett szerte a megyében. A Parlamentben 2015-ben megnyílt, „A magyar törvényhozás ezer éve” című állandó kiállítás rendezésében muzeológiai szakmai tanácsadóként vett részt. Alapító tagja a Dominium – Magyar Uradalomtörténeti Társaságnak és a Magyar Múzeumi Történész Társulatnak. Az Orczy család történetét immár több mint 20 éve kutatja. A tudományos kutatás mellett a múzeumi munka tölti ki napjait. A tárgyi értékek feltárása és megőrzése a múzeumok egyik elsődleges feladata. A másik fontos feladata a kiállításokra alapozott komplex természetismereti, helytörténeti múzeumpedagógiai programok rendezése, szervezése, lebonyolítása. Rendszeresen dolgozott együtt a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézetével, ahol a hallgatókat a múzeumok kialakulásának történetével, a muzeológia gyakorlatával és Gyöngyösi épített örökségeivel ismertette meg. A diákok mellett azonban fontosnak tartja, hogy a felnőtt lakosságot is megismertesse szűkebb hazája történetével. Tudását magától értetődően osztja meg bárkivel, aki segítségért fordul hozzá. Aktívan részt vesz Gyöngyös kulturális életének alakításában.

Heves megyéért díjat vehetett át a Kotrócz Józsefné, a Petőfibányai Vöröskereszt Alapszervezete titkára. A díjra felterjesztette: Petőfibánya Község Önkormányzata képviselő-testülete.

Kotrócz Józsefné 1962-től a Vöröskereszt tagja. 1998-ban a Hatvani Vöröskereszt kérte fel, hogy vállalja el a Petőfibányai Alapszervezet vezetését, amit azóta is végez. A Petőfibányai Alapszervezetnek 220-240 fő tagja van. A vezetőség és az aktivisták munkáját elismerve 2003-ban a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének elismerő oklevelét kapták meg a véradó mozgalom támogatásáért. Kotrócz Józsefné a Véradó Mozgalom Magyar Vöröskereszt ezüst emlékérmét kapta meg 2005-ben. 2009-ben Kotrócz Józsefné a Vöröskereszt Munkáért ezüst fokozatú kitüntetést vehetett át a Parlamentben. Kotrócz Józsefné rendszeresen dolgozik azon, hogy az arra rászoruló családok támogatásban részesüljenek. 2012. április 20-án a Vöröskereszt taggyűlésén új vezetőséget választottak, amelynek tagja maradt többek között ő is; mindezen felül a Hatvani Városi Vöröskereszt vezetőségébe, megyei küldöttnek, Egerben pedig kongresszusi küldöttnek is választották; az Egri Megyei Közgyűlésen pedig országos vezetőségi tagságra javasolták. A vöröskeresztes munkája mellett még a Nyugdíjas Szakszervezet Elnöke is. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége 2015-ben „Vöröskeresztes Tevékenységéért Kitüntetés ARANY fokozatá”-ban részesítette. Fő célként ma is legfontosabb feladatának a véradás szervezését tekinti, amelynek lebonyolítása évente 4 alkalommal szinte kizárólag az ő munkásságának köszönhető.










A Heves Megyéért díj kitüntetettjei


Idén először adták át a Heves Megyei Családokért díjat.

Az első fecskék közt van az Összhang Közhasznú Egyesület, Eger. A díjra felterjesztette: Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő és a Nagycsaládosok Egri Egyesülete.

Az egyesület (melynek hosszabb neve: Összefogás a Szülés-Születés-Szoptatás Humanizációjáért Egyesület) 2009 novemberében azért jött létre, hogy felhívja az édesanyák, a családok figyelmét a természetes vajúdási és szülési folyamat, valamint az anyatejes táplálás fontosságára, és ennek megvalósításához gyakorlati segítséget is nyújtson. Céljuk, hogy tevékenységükkel terjesszék, támogassák a családbarát, gyermekbarát szemléletet. Az a tapasztalatuk, hogy akik megkapják a kezdeti segítséget, akik újra mernek, tudnak hinni önmagukban, a bennük rejlő erőben, egészen másképpen élik meg a vajúdást, szülést, a baba megszületését követő időszakot. A családok ilyen támogatással sokkal inkább vállalnak több gyermeket. Az egyesülethez kötődő családokban nem ritka a 3-4 gyermek. Sok családi programmal tartják össze a közösséget. Kirándulásokat szerveznek, programsorozatot a Születés Hetére, rendszeres klubokat, szülésre felkészítést.

Heves Megye Közgyűlése a Heves Megyei Családokért díjat az Albert Schweitzer Kórház–Rendelőintézet Kistücsök és Babóca Munkahelyi Bölcsődéje, Hatvan részére. A díjra felterjesztette: Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

Az intézmény olyan munkahelyi bölcsődét működtet, ahol az ellátás és a szolgáltatások összhangban vannak a gyermekek szükségleteivel, megfelel a szülők igényeinek. Céljuk, hogy biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben foglalkozzanak a gyerekekkel és a lelki egészség mellett a testi egészséget is fontosnak tartják, ez utóbbit a gyerekek nagy mozgásigényének kielégítésével és egészséges ételekkel kívánják megvalósítani. A hatvani Albert Schweitzer Kórház –Rendelőintézet munkahelyi bölcsődéjét 2013-ban Európai Uniós forrásból alakították ki, melyet 2017-ben bővítettek. A bölcsőde jelenleg 12 gyermek ellátására alkalmas. A munkahelyi bölcsőde létrejöttét és működését, azon szülők/nagyszülők igényei indokolják, akik szeretnének a munkához visszatérni és hivatásukat gyakorolni, vagy tanulmányaikat folytatni. Mindezt, csak abban az esetben tudják nyugodtan és megfelelően végezni, ha gyermekeik nevelését jól képzett szakemberekkel, családias környezetben, munkahelyükhöz közel tudhatják. Elsődleges feladatuknak tekintik, hogy nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott, biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben, személyre szóló, differenciált bánásmóddal foglalkozzanak a gyermekekkel és hátteret biztosítsanak a gyermekek önfeledt játékához, mindennapi tevékenységéhez. Mivel a gyermekekkel a nap folyamán három felnőtt foglalkozik, sokkal több idő jut egy-egy gyermekre, mint a hagyományos intézményes kereteken belül. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekeket az egyéni igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelően a legoptimálisabban fejlesszék.

Heves Megye Közgyűlése a Heves Megyei Családokért díjat adományozta Hasilló Annamária, szülésznő részére. A díjra felterjesztette: Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

Hasilló Annamária 1986 óta szülésznőként dolgozik a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Szülészeti Osztályán. Felsőfokú szülésznői bizonyítványt 1999-ben szerzett. Szakmai ismereteit folyamatosan, számos képzéssel bővítette. 2008-ban Nemzetközi Laktációs Szaktanácsadó oklevelet szerzett, amit 2018-ban újraminősített. 2014-ben diplomázott Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szakon, sikeres szakdolgozati kutatását az országos OTDK-n is bemutatta. Budapesten, a Róbert Károly Magánklinika természetes szüléskísérés-praxisközösségének 2 évig volt tagja. Szakmai, közéleti tevékenysége jelentős, az Összefogás a Szülés, Születés, Szoptatás Humanizációjáért (Összhang) Egyesület alapító tagja, a Budapesten működő Születés Kísérleti Műhely munkatársa, Egerben több segítő anyacsoportot vezet. Évek óta elköteleződött a természetes szülés-kísérés, valamint az anyatejes táplálás támogatása mellett. Hivatástudata meghatározza életútját. 2011-ben ő lett az Év Bábája országos szavazás győztese. Szakmai és közéleti tevékenységét Eger városának lakossága azzal jutalmazta, hogy 2012-ben az Év Emberének, 2016-ban Eger Csillagának választotta. 2012-ben, Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérmével tüntette ki az államfő, a baba- és mamabarát szülés megteremtésében játszott aktív szerepe és kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Szakmai ismereteit folyamatosan mélyíti, számára a legfőbb elismerés az édesanyák bizalma.

Heves Megyei Családokért díjat érdemelt Aradi Mária, közösségi civil szervező, coach, a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület elnökhelyettese. A díjra felterjesztette: Gyöngyös Város Képviselő-testülete.

Aradi Mária a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület elnökhelyettese. Az egyesület tevékenységében fontosnak tartja, és egyik elsődleges célja, hogy a tagcsaládok megismerjék egymást, és valódi, egymást támogató közösséggé formálódjanak. Megnyilatkozásaiban azt a látásmódost erősíti, hogy nem csak anyagi nehézséget jelent a nagycsalád, hanem rengeteg értéket képvisel, örömet ad. A Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi vezetőjeként évekig koordinálta Gyöngyös városban a Vöröskereszt szociális tevékenységét: adományok gyűjtését, szétosztását, gyógyászati segédeszközök kölcsönzését, ünnepek alkalmával egyedülállók, nagycsaládosok, sérült gyermekek megajándékozását. A felnövekvő generációk egészségnevelésében is nagy szerepet vállal: elsősegélynyújtó ismereteket oktat, versenyeket szervez. Nyaranta sérült vagy egyéb okból hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásában vesz részt. A fiatalok szociális érzékenységének fejlesztését önkéntes programokon keresztül végzi. Jelenleg a Vöröskereszt területi szervezetét önkéntesként segíti. Aradi Mária az Almavirág Összefogás, Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet megalapításával hozzájárul a helyi társadalmi összefogás erősítéséhez, valamint a sokszínű foglalkoztatás megvalósításához. A szövetkezet felvállalta a társadalom szociális érzékenyítését, az elfogadást és az adományozási kultúra fejlesztését. Számos olyan helyi kezdeményezés mozgatórugója vagy támogatója, mely a családok életének könnyítését célozza, szervezői, közösségépítési tevékenysége hozzájárul a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez.









A Heves Megyei Családokért díj díjazottjai



Telekessy-díjban ezúttal négyen részesültek.

Heves Megye Közgyűlése a Telekessy István területfejlesztési díjat adományozta Tóth Péter vállalkozó, a Demjén Termál Kft. vezető tisztségviselője részére. A díjra felterjesztette: Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő.

Tóth Péter a Demjén Termál Kft. vezető tisztségviselője, amely 2007 óta üzemeltet termál- és gyógyfürdőt a Demjéni Termál Völgyben. A néhány éve átadott barlang- és élményfürdő Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője. A vállalkozó által vezetett Kft. a fejlesztéseknek köszönhetően átlagosan 200 fő számára biztosít munkát, de még a turistaszezonon kívül is 120-130 embernek tud megélhetést adni. Filozófiája, hogy elkötelezett legyen Heves Megyéért, a megye turizmusáért. Kiemelten fontos számára, hogy a folyamatosan fejlődő turisztikai komplexum 100%-ig zöld legyen, amelynek megvalósítása önerőből kezdődött el, többek összefogásával. A használt fürdővíz újrahasznosításával, napelemek telepítésével 100%ig önfenntartóvá válik a fürdőkomplexum, megmutatva ezzel, hogy a turisztikai fejlesztések nem a természeti kincsek kihasználását kell, hogy jelentsék, hanem a térség fejlődését és a természet megóvását annak saját erőforrásainak újrahasznosításával.  Elkötelezett annak érdekében is, hogy a Völgy teljes területén nullára csökkenjen a közvetlen és a közvetett szén-dioxid kibocsátás. Ezek a folyamatos fejlesztések természetesen új munkahelyeket is teremtenek. Lételeme annak érdekében is dolgozni, hogy a természet rendkívül gazdag kincsei fontos szerepet töltsenek be a gyógyítás terén is.


Telekessy István területfejlesztési díjat kapott a Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Nonprofit Kft., Hatvan. A díjra felterjesztette: Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

A hatvani székhelyű cég az elmúlt időszakban kiemelkedő innovatív teljesítményt nyújtott a Heves megyei települések szelektív hulladékgyűjtése és hasznosítása terén, mely tevékenységgel nagymértékben hozzájárult a megyei területfejlesztési koncepcióhoz. A Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el, biztosítva az igénybe vevők részére a hulladékok szelektív gyűjtését, elszállítását, kezelését, hasznosítását, valamint ártalmatlanítását. A környezetvédelemnek e szegmense nagyon fontos feladatokat és magas szintű munkavégzést igényel, melynek feltételei az utóbbi időben innovatívan jelent meg a Társaság életében. A Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Nonprofit Kft-ét 1999-ben alapították, azzal a céllal, hogy a már elavult és legfőképpen műszaki védelemmel el nem látott, települések szélén üzemeltetett szemét lerakók felszámolásával, új létesítmény építését követően, üzemeltetési és közszolgáltatási feladatokat lásson el. Hangsúlyosnak tartják, hogy a természet által megtermelt „zöld javak”, az ipari és helyi komposztálás útján vissza kerülhessenek a környezetbe. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat immár 130 településen (312 095 fő) végez a Társaság.


Telekessy István területfejlesztési díjat érdemelt Fülöp Henrik, az „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. ügyvezető igazgatója, intézményvezetője. A díjra felterjesztette: Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.

Fülöp Henrik gyermekkorát Abasáron töltötte, középiskolai tanulmányait Gyöngyös városában végezte. Tanulmányait az Amerikai Egyesült Államokban folytatva az informatika és a folyamatirányítás terén szerzett kiemelkedő ismereteket, szakmai tudást. Hatéves külföldi tartózkodását követően úgy döntött, hogy a megszerzett tudást szülőhazájába visszatérve hasznosítja és kamatoztatja, így 2003-ban hazaköltözött Magyarországra. A 2006-os évben döntött úgy, hogy a főiskolai hivatása mellett megszerzi Gyöngyös városának a Budapesti Műszaki Egyetem által működtetett BME nyelvi és szaknyelvi, valamint a Pécsi Tudományi Egyetem által kvalifikált ECL nyelvvizsgahelyet egyaránt. Ezekkel párhuzamosan a Neumann János Számítógép Tudományi társaság tagja, majd helyi szervezetének elnöke, és az első gyöngyösi ECDL vizsgaközpont létrehozója. Szívügyének tekinti a tehetséggondozást, ezért intézményében elindította az akkreditált Tehetségpontot, amely munkájának elismeréseként 2010-ben elnyerte a „Jó gyakorlat” kitüntető címet. A kallódó, és csellengő gyermekek felkarolásának érdekében tehetséggondozó műhelyeket alakított ki, táborokat szervezett, amelyek programjain az elmúlt években több mint száz roma gyermek és család vett részt több turnusban. A hátrányos helyzetű gyermekek iránt tanúsított önzetlen, elkötelezett támogatását bizonyítja az is, hogy 2010-ben és 2011-ben intézménye részt vett az MTA Gyerekszegénység Elleni Programjaiban, több mint hatvan család felzárkóztatását megvalósítva. Az általa vezetett Felnőttképzési Intézmény egyike annak a 4 cégnek, amelyek a Belügyminisztérium által koordinált és megvalósított „Fogvatartottak iskolarendszeren kívüli szakképzése” projektjének keretében a Büntetés-végrehajtási Intézetekben szakmaképzéseket valósíthat meg. Mindemellett az általa megálmodott, létrehozott és vezetett „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény szerződéses képzőpartnerévé vált a minisztériumok mellett mind a 19 megye és a Főváros Kormányhivatalának egyaránt.

Heves Megye Közgyűlése a Telekessy István területfejlesztési díjat adományozta Kovács Kálmán gazdálkodó, egyéni vállalkozó részére. A díjra felterjesztette: Szendrei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves Megyei Szervezetének elnöke.

Kovács Kálmán több évtizede kimagasló színvonalú, sokrétű növényvédelmi szakmai és kamarai munkát végez. Az NMNK Heves Megyei Szervezetének sokoldalú vezető tisztségviselője, jelenleg harmadik ciklusban a megyei szervezet elnöke. A Kamara oktatási, valamint ismeretterjesztési tevékenységében is aktívan részt vesz. A növényvédő szakemberek és a gazdálkodók között egyaránt köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvend. Munkájáért többször jutalmazták különböző elismeréssel. 1974-ben szerzett erdész képesítést Egerben, ezt követően egyetemi tanulmányai megkezdéséig kerületvezető erdészként dolgozott Hatvanban. 1983-ban Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen Általános Agrármérnök diplomát kapott, majd 1989-ben Növényvédelmi Szakmérnök diplomát szerzett. Megkapta az Agrárkamara Heves Megyei Szervezetének Vándorbotját, valamint Aranykoszorús Gazda miniszteri kitüntetésben részesült. Saját cégei irányítása mellett több gazdálkodó egységnek növényvédelmi szakirányítója. Nagy súlyt helyez a gazdálkodók növényvédelmi ismereteinek folyamatos bővítésére, több alkalommal szervez növényvédelmi tanácskozásokat a gazdálkodók számára. Kamarai tevékenységének elismeréseként 2008-ban Kiváló Növényorvos kitüntetésben részesült.









A Telekessy-díj kitüntetettjei


2020. szeptember 25.

www.hevesmegye.hu

Fotó: Nemes Róbert