Együttműködési megállapodást írt alá a Heves Megyei Önkormányzat és a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a Megyeházán. A dokumentumot Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Völgyi Ferenc, a szövetség elnöke látta el kézjegyével.
Elhárult az akadály az elől, hogy hétfőn az észak-írországi G-8 csúcs margóján hivatalosan is bejelentsék az EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalás közeli kezdését.
Egy épület önmagában hiába szép, ha nincs lelke. A gyermekek szemének csillogása elárulja, hogy itt nem csak nevelés és oktatás zajlik, hanem közösséget építenek – mondta pénteken Mónosbélen, a felújított helyi gyermekotthon átadó ünnepségén Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.
Horváth László kormánymegbízott, országgyűlési képviselő a mai napon személyesen juttatta el az árvízi védekezésben részt vevők, a gátakon dolgozók részére a Heves megyei élelmiszeripari cégek felajánlásait.
A rendkívüli árvízi helyzetben a Heves Megyei Kormányhivatal egyrészt az önkéntesek munkájával, másrészt többlépcsős adománygyűjtéssel igyekszik segíteni.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.