27
Feb 2014
PDF
Print
E-mail

A Bélapátfalvai Ipari Parkban hamarosan egy 120 főt foglalkoztató passzívház-elem gyár és egy technológiailag ehhez kapcsolódó, 25-30 munkahelyet teremtő vakolatrendszer-gyártó üzem kezdheti meg a termelést. A beruházás megvalósulásához szükséges ingatlan adásvételi szerződést hétfőn írták alá Bélapátfalván.

 

A helyszín kiválasztásánál döntő szerepe volt annak, hogy a település szabad vállalkozási zónában fekszik. A szabad vállalkozási zónává minősítést Horváth László országgyűlési képviselő kezdeményezte még a tavalyi évben Magyarország Kormányánál.

A bélapátfalvai gyár mintegy 1000 lakás és 350 családi ház építéséhez elegendő kapacitással indulhat. A saját forrásból megvalósuló beruházás összköltsége 1,5 milliárd forint, s a tervek szerint idén nyáron megkezdődik az építkezés, ami mintegy hat hónapig tart majd. Legfőbb értékesítési területük Szlovákia, ahonnan előre lekötött megrendeléseik vannak szociális bérlakások építésére.

Az említett másik vállalkozás 300 millió forintból, 25 munkahely teremtésével valósulhat meg. A szintén magyar tulajdonban lévő cég építőipari és környezetvédelmi felhasználásra szánt szigetelő vakolatrendszerek, és vízzáró esztrich betonok gyártását tervezi.

Az ipari parkba tervezett vállalkozások mindegyike környezetbarát, zárt rendszerű technológiát alkalmaz majd.

 

2014. február 26.

Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*