12
Jun 2014
Print

A Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából készült, Cs. Varga István irodalomtörténész szerkesztésében megjelent jubileumi emlékkötet bemutatóját tartják csütörtökön délután Egerben, a könyvhét keretében.

Habis László egri polgármester az MTI-nek elmondta: a csodálatosan gazdag egri örökség része a történelmi dicsőség, a műemlékek sora és a Gárdonyi Géza által létrehozott legenda is. Szavai szerint "az egriek büszkék a városukra és azokra az egriekre is, akik előttük jártak: Gárdonyi Gézára, Bródy Sándorra, Kálnoky Lászlóra".

A polgármester elmondta, a most megjelent, a tavaly Egerben megrendezett Gárdonyi-konferencia anyagát tartalmazó Agyagedénybe zárt Isten-sugár - In memoriam Gárdonyi Géza című kötet harmadik része az önkormányzat által finanszírozott, Egri jubileumok elnevezésű kiadvány-sorozatának.
"Az Egri jubileumok könyvsorozat támogatásával az önkormányzat az egri büszkeséget kívánja növelni, emléket akar állítani azoknak, akik nem csak itt születtek, vagy itt éltek és dolgoztak, hanem teljes szívvel szerették Egert, égbe emelték a városunkat" - fogalmazott Habis László.

 

2014. június 12.

Forrás: MTI