Kultúra

Heves megye kulturális életének sokszínűségét jól jellemzi a következő ízelítő, ajánló: az egri Dobó István Vármúzeum az ország leglátogatottabb vidéki múzeuma. Gyöngyösön az Európa Nostra Díjas Mátra Múzeum az ország egyik legjelentősebb természettudományi gyűjteményét őrzi. A magyar kocsizás emlékei, hintók, lovas szánok, öltözetek tekinthetők meg Parádon a Cifra Istállóban, melyet Gróf Károlyi György 1880-ban építetett. Az Eszterházy Károly püspök által 1794-ben alapított egri Főegyházmegyei Gyűjtemény közel 140.000 darabos gyűjteménye egyedülálló. Az egri Érseki Gyűjteményi Központban a Főegyházmegye levéltárát és múzeumát látogathatják meg az érdeklődők.  A színházi élményre vágyóknak az egri Gárdonyi Géza Színház, a táncművészetek iránt érdeklődőknek pedig a GG Tánc társulatának előadásai kínálnak kikapcsolódást.



27
Aug 2014
PDF
Print
E-mail

Hetedszer rendezik meg idén a magyar dal napját. A Presser Gábor által kitalált országos rendezvényen szeptember 14-én és a felvezető napokon kilenc település, valamint a főváros 33 színpadán mintegy kétezer fellépő vesz részt.

 
18
Aug 2014
PDF
Print
E-mail

Sakir Fakili, Törökország magyarországi nagykövete avatta fel Magyarország első Otak-i Humayunját, azaz vezéri sátrát, illetve az annak helyet adó Török-Magyar Testvériség Emlékparkot Egerben, pénteken.

 
02
Jul 2014
PDF
Print
E-mail

Csütörtökön este veszi kezdetét a háromnapos Barokk fesztivál Egerben. A programsorozatot Händel Messiás című oratóriuma nyitja meg este hét órakor Bélapátfalván, a ciszterci apátságban. A műsorban közreműködik Jónás Krisztina, Bakos Kornélia, Kálmán László és Tomás Selc Szlovákiából.

 
26
Jun 2014
PDF
Print
E-mail

Ma kezdődik a Kaláka Fesztivál Egerben. Az immár 35. alkalommal megszervezett rendezvény június 29-ig tart. A 2012-ben a hevesi megyeszékhelyre költözött rendezvényen fellép a Benkó Dixieland Band, a Vujicsics Együttes, a Sebő együttes, a házigazda Kaláka és mások.

 
23
Jun 2014
PDF
Print
E-mail

Október végéig ötvenmillió forintból újul meg a gyöngyösi ferences rendház külső homlokzata - közölte Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközpont munkatársa.

 
<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next > End >>

Page 9 of 20

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*