15
Nov 2012
PDF
Print
E-mail

plug-inEgyre kedveltebb az e-autó Magyarországon – hangzott el a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Elektromobilitási konferencián. Az első elektromos autók 1890-ben jelentek meg a világon, az 1920-as években a Posta alkalmazta szállításra, de 1930-ban a belső égésű motorok jutottak vezető szerephez.

 

A környezettudatos szemlélet előtérbe helyezése valamint a folyamatosan növekvő üzemanyagárak következtében azonban néhány évvel ezelőtt megjelentek a hibrid autók (belső égésű motor + villamos motor) mellett a hálózatról tölthető elektromos autók, hiszen többek között fontos a nagyvárosi közlekedés okozta légszennyezés csökkentése. Magyarországon ugyan megtörténtek az első lépések az elektromos autók elterjesztésére, azonban az ilyen járművek száma várhatóan az átlagos európai mennyiséget is nehezen közelítheti meg az évtized végére. A minél szélesebb és nagyobb számú térhódítást nem csak a műszaki megvalósíthatóság, hanem kormányzati támogatás is elősegíti. Magyarországon ugyan még gyermekcipőben jár a széleskörű e-autók használata. 3 évvel ezelőtt 13 millió forintért kínálták elektromos modelljeiket a kereskedők, ami már csökkent, ma 8 millió forint körül hozzájuthatóak, támogatások is elérhetőek. Nyugat-Európában egyre nagyobb számban értékesítenek ilyen gépjárműveket nem csak vállalati, de lakossági körökben is. Az elterjedés egyetlen jelentős infrastrukturális feltétele a töltőállomás-hálózat kiépítése, a tapasztalatok szerint minden elektromos autó után másfél töltőállomást kell létrehozni a kényelmes használat érdekében.

A népszerűsítés érdekében 2011 júniusában létrejött az E-Mobility Network – mondta Jancsó Enikő, az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ területi képviselője. Ez egyfajta megjelenési formaként szolgál azon vállalatok számára, amelyek úttörő szerepet kívánnak vállalni az E-Mobilitás terén. Céljuk, hogy Magyarországon is felhívják a figyelmet az elektromos közlekedés nyújtotta lehetőségekre illetve előnyökre, ezért fontosnak tartják egy elektromos autókból álló közúti flotta létrehozását, valamint, hogy partnereikkel együttes erővel építsék fel az autók használatához elengedhetetlen töltőinfrastruktúra-hálózatot.

2012. november 15. Forrás: Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*