20
Nov 2012
Print

zoldsegekFelmérést készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a helyi termelői piacokról. A tárca célja egy országos piaci rendszer kialakítása, illetve a helyi termelői piacon többféle tevékenység törvényi biztosítása.

A VM közleményében kiemeli: a Nemzeti Vidékstratégiához kapcsolódó programok, koncepciók kidolgozásakor megfogalmazódott, hogy újra kell szabályozni a településeken működő helyi termelői piacok működését.

Ennek keretében egy országos piaci rendszert szeretnének kialakítani, és egy, a termelői kör érdekeinek megfelelő földrajzi-, területi szabályozást létrehozni.

A VM szerint így újra elindulhat a mezőgazdasági, háztáji termelés, amihez a termékek megfelelő értékesítési feltételei is hozzákapcsolódnak.

Cél az is, hogy az önkormányzatok újra kapcsolódjanak be a helyi gazdaságfejlesztésbe, vállaljanak szerepet saját piacaik szervezésében, üzemeltetésében, ösztönözzék a termelést, ezáltal élénkítsék a helyi gazdaságot, segítsék a vidéki gazdaság megerősödését.

A VM ezért készítette el azokat a kérdőíveket, amelyek a lakossághoz és az önkormányzatokhoz szólnak. A dokumentumokat a kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium oldalon, a falugazdász hálózaton keresztül, valamint az önkormányzatok bevonásával is hozzáférhetővé teszik.

A kérdőíveket elektronikus úton a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , valamint az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it címekre lehet eljuttatni 2012. december 15-ig. A kérdőívek kitöltése a lakosság és az önkormányzatok számára önkéntes, nem szükséges a személyazonosság felfedése, illetve az önkormányzat megnevezése - olvasható a közleményben.

2012. november 22. Forrás: www.turizmus.com, fotó: Bakos Zoltán

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

Felmérést készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a helyi termelői piacokról, a tárca célja egy országos piaci rendszer kialakítása, illetve a helyi termelői piacon többféle tevékenység törvényi biztosítása.

A VM múlt heti közleményében kiemeli: a Nemzeti Vidékstratégiához kapcsolódó programok, koncepciók kidolgozásakor megfogalmazódott, hogy újra kell szabályozni a településeken működő helyi termelői piacok működését.
Ennek keretében egy országos piaci rendszert szeretnének kialakítani, és egy, a termelői kör érdekeinek megfelelő földrajzi-, területi szabályozást létrehozni.
A VM szerint így újra elindulhat a mezőgazdasági, háztáji termelés, amihez a termékek megfelelő értékesítési feltételei is hozzákapcsolódnak.
Cél az is, hogy az önkormányzatok újra kapcsolódjanak be a helyi gazdaságfejlesztésbe, vállaljanak szerepet saját piacaik szervezésében, üzemeltetésében, ösztönözzék a termelést, ezáltal élénkítsék a helyi gazdaságot, segítsék a vidéki gazdaság megerősödését.
A VM ezért készítette el azokat a kérdőíveket, amelyek a lakossághoz és az önkormányzatokhoz szólnak. A dokumentumokat a kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium oldalon, a falugazdász hálózaton keresztül, valamint az önkormányzatok bevonásával is hozzáférhetővé teszik.
A kérdőíveket elektronikus úton a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , valamint az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it címekre lehet eljuttatni 2012. december 15-ig. A kérdőívek kitöltése a lakosság és az önkormányzatok számára önkéntes, nem szükséges a személyazonosság felfedése, illetve az önkormányzat megnevezése - olvasható a közleményben.

2012. november 19. Forrás: www.turizmus.com