22
Jan 2013
PDF
Print
E-mail

750 milliárd forintos támogatásban részesül idén a magyar mezőgazdaság. A nemzeti és uniós támogatásokról az év első negyedében újjászerveződő Agrárkamara tájékoztatja a gazdákat.

Mozgalmas és változatos év lesz 2013 a magyar mezőgazdaság számára. Ezt Dr. Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár mondta Demjénben, egy agrártámogatásokról szóló konferencián. Kiemelte: idén olyan fontos jogszabályokat fogadhatnak el, mint például a földtörvény. Összességében 750 milliárd forint támogatás áramlik a magyar mezőgazdaságba.

Elhangzott még: idén a legtöbb támogatás uniós társfinanszírozással valósul meg. A Vidékfejlesztési Minisztérium fontosnak többek között a tejtámogatást, a tervek szerint idén másfél milliárd forintot fordítanak az iskolatej programra. A gyengélkedő feldolgozói szektort nyolcmilliárdos támogatással frissítenék fel. A változásokról az év első negyedében újjászerveződő Magyar Agrárkamarától kérhetnek segítséget a gazdák.

Arról, hogy a Közös Agrárpolitika közvetlen és vidékfejlesztési támogatásai hogyan alakulnak 2014 és 2020 között, február végén születik majd döntés.

2013. január 22. Forrás: www.eger.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*