07
Mar 2013
PDF
Print
E-mail

Szőlőültetvények megújítására és a szőlőbirtokok beruházási támogatására pályázhatnak a borászok március 1-jétől. A hazai borvidékek között még ebben az évben mintegy 8,5 milliárd forint fejlesztési pénzt osztanak szét – jelentette be a második egri borászfórumon Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.

 

A találkozón a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa is részt vett, aki a megjelent borászokat a hegyközségi törvényről és a készülő új földtörvényről is tájékoztatta. Egri borászok gyűltek össze a Polgárok Házában, hogy a hegyközségi törvényről tanácskozzanak. A résztvevőket dr. Andréka Tamás a Vidékfejlesztési Minisztérium Jogi Főosztályának vezetőhelyettese tájékoztatta. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő tavaly októberben a törvénytervezet parlamenti vitája előtt hívta össze először a borászokat. Az új jogszabály január 1-jétől hatályba lépett, de mint elhangzott, a pontatlanságok miatt módosító indítványt nyújtanának be. Nyitrai Zsolt bejelentette: ebben az évben a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű 29 millió eurós pénzügyi támogatás érkezik a magyar borágazatba. Így összesen mintegy 8,5 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Néhány hete az egri borászok elfogadták a borvidéki stratégiát, ami két bort, az Egri Csillagot és az Egri Bikavért emeli ki. A cél, hogy sokkal fókuszáltabb borvidéket építsenek. A pályázati keret március 1-jétől nyílt meg, a forrás felosztásáról a döntés október 15-ig megszületik. A pályázaton résztvevő borászok további egymillió eurót kaphatnak az unión kívülre exportálandó borok népszerűsítésére.

2013. március 7. Forrás: Tv Eger

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*