Még kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a gazdálkodók 2013 februárjától az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogramot, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Pécsett a Mecsek Takarék Szövetkezet ügyféltalálkozójával egybekötött szakmai rendezvényen.
Közel kétszázötven szakember vett részt Egerben azon a négynapos konferencián, amelyet az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szervezett az egri és a gyöngyösi főiskolával, az Észak-magyarországi borvidékek hegyközségi tanácsaival valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen.
750 milliárd forintos támogatásban részesül idén a magyar mezőgazdaság. A nemzeti és uniós támogatásokról az év első negyedében újjászerveződő Agrárkamara tájékoztatja a gazdákat.
A Magyar Agrárkamara Átmeneti Elnöksége elfogadta a 2013-as agrárkamarai választások eljárási szabályzatát. A kamarai küldöttek listáira az „egy tag-egy szavazat” elve alapján voksolhatnak a választásra jogosultak február 1-21. között.
Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése, a gazdák 140 milliárd forintot vehetnek át a következő hónapokban - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán sajtótájékoztatón Tökön.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.