A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve leküzdésére fordítható támogatást, hogy az állattenyésztési ágazat helyzetén javítson. A most meghirdetett nemzeti támogatással a baromfiágazatra 1,2 milliárd forintot, az egyéb állatfajokra (szarvasmarha, sertés, juh stb.) pedig mintegy 5,3 milliárd forintot fordít a VM.
A kormány múlt heti ülésén elfogadta a magyar termék rendeletet - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A miniszter a rendelet lényegét összefoglalva közölte: az a magyar termék, amely 100 százalékban magyar alapanyagból készül,azt Magyarországon dolgozzák fel és csomagolják.
Az idén rekord nagyságú területen, 1,262 millió hektáron termesztenek kukoricát Magyarországon. Június elején-közepén a szakértők még jó termést vártak, azonban az elmúlt időszakban tapasztalt forró és száraz idő miatt – a napokban lehullott csapadék ellenére – jelentősen romlottak a kilátások.
Az Országgyűlés elé kerül az eddigi komoly megkötésekkel élő bortörvény módosítása, mely többek között lehetővé teszi a jövőben, hogy a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.