Február 7-én reggel 8 órától pályázható a már negyedik alkalommal meghirdetésre kerülő Tanyafejlesztési Program biztosította támogatás. A Program idei pályázatát a mai napon megjelent Tanyafejlesztési program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2014. évi igénybevételének feltételeiről szóló 7/2014. (II. 6.) VM rendelet szabályozza.
Február 15-étől vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatást igényelhetnek azok a méhészek, akik méhészeti eszközhordozó járművet, illetve vándor méhesházat üzemeltetnek – jelentette be Czerván György.
A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében Heves megyében közel 7400 nyertes több mint 37 milliárd forintnyi támogatást kapott - közölte Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Hatvanban.
Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa, a szeptemberben kezdődő, 2016-ig tartó harmadik szakasz pedig még eredményesebb lehet. Ennek megvalósításához évi 670 ezer euróval - 200 millió forint - több, összesen évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatási összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból - mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca főosztályvezető-helyettese az új Nemzeti Méhészeti Program bemutatásakor.
A Nemzeti Parki Termék védjegyhasználati jogának megszerzésére pályázhatnak a termelők az ország több nemzeti parkja, közöttük a Büki Nemzeti Park (BNP) által megjelentetett pályázati felhívások alapján – tájékoztatta a BNP médiareferense szerdán az MTI-t.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.