2023 November 28, Tuesday
Főoldal  //  Programok  //  Az Erasmus+ Program 30 éve
PDF
Print
E-mail

Idén ünnepeli az Európai Unió az 1987-ben indult Erasmus Program 30. születésnapját. Ebből az alkalomból 2017 folyamán Európa-szerte számos eseményt rendeznek.

Navracsics Tibor, oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztos célja az európai mérföldkőnek számító évben, hogy ne csak a felső középosztálybeliek, hanem mindenki számára elérhetőek legyenek a mobilitási programok.

Az Erasmus Program rengeteg sikertörténettel büszkélkedhet: segített abban, hogy a résztvevők javítsák elhelyezkedési esélyeiket, új szemléletmódot sajátítsanak el, nyelveket tanuljanak és megismerjék, mit jelent az európai polgárság eszméje. A 30 év alatt több mint 3 millió diák tanult a program segítségével egy másik európai országban.

Az európai oktatás, képzés, ifjúságpolitika és sport támogatására irányuló, 2014-ben megújult Erasmus+ 14,7 milliárd eurós költségvetésből több mint 4 millió európai polgárnak biztosít lehetőséget arra, hogy tanulmányokat folytasson, képzésben vegyen részt, tapasztalatot szerezzen és önkéntes munkát végezzen külföldön.

Magyarország 1997 óta tagja az Erasmus családnak, évente átlagosan 4500 főt küldött és 5000 főt fogadott a program keretében. Az 1998-2015 időszakban körülbelül 60 000 hallgatói mobilitási program valósult meg Magyarországról.

Az Erasmus más kultúrák megismerését, új barátságokat és az anyanyelvi környezetben zajló nyelvgyakorlással jelent egyet, amit megerősít a Lakótársat keresünk című francia filmek népszerűsége és sikere is.

A biztosok között három Erasmus alumni is van - Federica Mogherini, Jyrki Katainen és Carlos Moedas -, a közvélemény alapján pedig az Erasmus Program a negyedik leggyakrabban említett uniós vívmánynak minősül.


2017. január 20.

Forrás: Miniszterelnökség


 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*