2024 March 29, Friday
Főoldal  //  Programok  //  Újabb három, a helyi gazdaság és foglalkoztatottság fejlesztését segítő pályázat jelent meg
PDF
Print
E-mail

Újabb három, a helyi gazdaság és foglalkoztatottság fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) 10,5 milliárd forint értékben, valamint 400 millió forinttal emelkedett egy nyitott felhívás összege - tájékoztott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A megyei, illetve megyei jogú városi szintű foglalkoztatási megállapodásokat, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködéseket támogató két új felhívás 8,2 milliárd forint értékben a helyi szinten létrejövő, illetve már működő foglalkoztatási együttműködések, partnerségek forrásokhoz való hozzájutását segíti.

Ezzel a kormány azokat a tevékenységeket támogatja, amelyek az adott területen a munkaerőpiac bővítéséhez, a célcsoportok képzéséhez, elhelyezkedéséhez és a szereplők együttműködésének erősítéséhez szükségesek - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Támogatási kérelem benyújtására mindkét felhívás esetében kizárólag konzorciumi formában van lehetőség. A konzorciumvezető lehet a helyi önkormányzat és társulásai, az állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei kormányhivatal, illetve a Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi személyiségű többségi önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság.

A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programokat összesen 2,3 milliárd forinttal támogató felhívás célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja.

Az államtitkár ismertette: cél, hogy a tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javuljanak, elérhetővé váljanak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.

A közösségfejlesztő programok lehetővé teszik a városrehabilitációval érintett területen élő lakosság bevonását a tervezésbe és a megvalósításba, továbbá erősítik a helyi közösség kohézióját.

Támogatási kérelmet a megyei jogú városok önkormányzatai és többségi tulajdonukban lévő gazdasági társaságok nyújthatnak be.

Az inkubátorházak fejlesztését támogató felhívás keretösszege 8,8 milliárd forintra nőtt 8,4 milliárdról. A felhívás a helyi önkormányzatok tulajdonában lévő, iparfejlesztéshez kapcsolódó inkubátorházak infrastrukturális hátterének kiépítésével és fejlesztésével a piacképes vállalkozások számának bővülését támogatja, az induló, illetve innovatív startup vállalkozások, valamint a már működő, de tőkeszegény vállalkozások piaci stabilitásának ösztönzésével - tájékoztatott Rákossy Balázs.


2017. március 7.

Forrás: MTI


 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*