01
Oct 2015
Print

Az Idősek világnapja alkalmából idén már 17. alkalommal szervezett ünnepséget a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége, október 1-jén. A rendezvényt ezúttal az egri sportcsarnokban tartották, ahol közel 1000 szépkorú előtt köszöntötték az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplőket, valamint az idősbarát polgármestereket.

 

Bujdosó Sándorné elmondta: az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává azért, hogy felhívják a figyelmet a szépkorúak megbecsülésére. Hozzátette: Heves megyében immár 17. alkalommal ünnepelnek együtt a nyugdíjas klubok tagjai. Beszéde végén köszönetet mondott Szabó Róbertnek, a Heves Megyei Közgyűlés elnökének, az Idősügyi Tanács elnökének az elmúlt években nyújtott támogatásért.

Szabó Róbert ünnepi beszédében kiemelte, figyelemre és tiszteletre méltó a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének munkája, majd köszönetet mondott elnökük, Bujdosó Sándorné önzetlen és példaértékű munkájáért, igyekezetéért. Szólt arról is, hogy immár ötödik éve állhat ezen az ünnepen a Heves megyei nyugdíjasok előtt, akik mindig meghitt, szeretettel teli légkört teremtenek, de nemcsak az ilyen ünnepi napokon, hanem a hétköznapokban is. Mint mondta, az elmúlt évek alatt figyelemmel kísérte, s – a Heves Megyei Önkormányzat lehetőségeihez mérten – igyekezett minden eszközzel támogatni a szövetség kezdeményezéseit, hiszen tudja, hogy minden korosztály számára sokat jelentenek a közösen átélt élmények, programok. Úgy fogalmazott: a fiatalabb generáció képviselői hálával és tisztelettel tartoznak az időseknek, hiszen ők azok, akik évtizedes kemény, kétkezi vagy szellemi munkájukkal, tanításukkal, példamutatásukkal építették Heves megyét. Hozzátette: a mindennapi tennivalók mellett nem feledkezhetünk meg arról, törődéssel tartozunk az idősek felé, s hogy a figyelem nemcsak az Idősek világnapján, hanem mindennap kijár. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt években számos intézkedés célozta a családok és az idősek mindennapjainak megkönnyítését. Ezt követően felkérte a Heves Megyei Idősügyi Tanácsot, hogy a most induló rendszeres területfejlesztési egyeztetéseken hivatalos minőségben vegyen részt. Fogalmazza meg véleményét, mondja el ötleteit és adja át tapasztalatait a megyei önkormányzat által gondozott, több száz pályázati fejlesztés kialakítása során. Hangsúlyozta, hogy több mint 40 milliárd forint fejlesztésről beszélünk Heves megyében. Ezek a területfejlesztési pályázatok legalább 10 évre előre meghatározzák Heves megye településeinek jövőjét, s ebből a jövőből nem maradhatnak ki az idősek igényei sem. Beszéde végén jó egészséget, boldogságot és megbecsülést kívánt Heves megye szépkorúinak.

A hagyományokhoz hűen ebben az évben is köszöntötték az 50. és a 60. házassági évfordulójukat ünneplő párokat, de az idősbarát polgármester címeket is átadták. A rendezvényt számos előadás is színesítette, az országos versenyeken szép eredménnyel szereplő tánccsoportok, versmondók, kórusok és énekesek is felléptek.

 

2015. október 1.

www.hevesmegye.hu

Fotó: Lénárt Márton