26
Feb 2016
Print

A Heves Megyei Közgyűlés 2011-ben alapította "Az év Heves megyei sportolója” díjat, azóta minden évben ezzel a kitüntetéssel ismeri el a megye testnevelési és sporttevékenységében kimagasló érdemeket elérő sportolókat. Heves megye közgyűlése a 2015. december 11-én, zárt ülésen döntött a díjazottakról, akik a pénteki közgyűlést megelőzően, a megyeháza Barkóczy termében Szabó Róberttől, a Heves Megyei Közgyűlés elnökétől, valamint Tóth Csabától, a Heves Megyei Közgyűlés alelnökétől vehették át a kitüntetéseket.

 

Egyéni sportoló kategóriában Az év Heves megyei sportolója díjat kapott Cseh László, az Egri Úszó Klub versenyzője, aki 64 nemzetközi érem, 132 országos érem és 92 aranyérem birtokosa. Hétszer érdemelte ki az év úszója címet, sokszoros magyar bajnok és sokszoros magyar csúcstartó. Fő száma korábban a hátúszás és a vegyes úszás volt, újabban a hát- helyett inkább pillangóúszásban indul. Cseh László edzéseinek irányítását 2014 végén Plagányi Zsolt vette át, 2015 januárjától pedig az Egri Úszó Klub versenyzője. A 2015-ben megrendezett kazanyi vb-n már az egri klub színeiben szerzett világbajnoki arany-, ezüst-, és bronzérmet. Igazi példakép a felnövekvő sportoló nemzedék számára.

Szintén egyéni sportoló kategóriában lett Az év Heves megyei sportolója Magda Boldizsár, aki hatéves kora óta úszik versenyszerűen. A mindössze 11 éves sportoló évről évre folyamatosan fejlődik, amit az országos ranglistán elfoglalt eredményei is igazolnak. Magda Boldizsár a 2014/2015-ös szezonban 15 nemzetközi és hazai versenyen indult, ahol összesen 58 érmet szerzett, melyből 46 arany, 9 ezüst és 3 bronzérem volt. Eredményei közül kiemelkedik 3 magyar bajnoki címe és két második helyezése, melyet Hódmezővásárhelyen szerzett az Országos Delfin Bajnokságon. 50m pillangó, 50m gyors és 100m pillangóúszásban vezeti korosztályának országos ranglistáját. Aranyjelvényes sportoló.

Fogyatékkal élő sportoló kategóriában Az év Heves megyei sportolója elismerésben részesült Illés Dávid, az Egri Szalaparti Képességfejlesztő Speciális Szakiskola 11. évfolyamának tanulója. Kimagasló tanulmányi eredmények és sporteredmények birtokosa, sikereit, a kitartása mellett, nyugodtságának és sportszerűségének köszönheti. A versenyeken kimagasló koncentrációval küzd a minél jobb helyezésekért. Los Angelesben iskoláját, és az Integra Agria Sportegyesületet képviselte a Speciális Olimpia Világjátékán torna sportágban. Eredménye: 2 arany, 3 ezüst, 1 bronz és egy 5. helyezés.

Heves megye közgyűlése sportcsapat kategóriában Az év Heves megyei sportolója díjat adományozta az Eötvös József Református Oktatási Központ leány amatőr kézilabdacsapatnak. A gárda 2015 áprilisában, a Békéscsabán rendezett Diákolimpián országos bajnoki címet szerezett. A diadal értékét növeli, hogy mindezt a legfiatalabb csapatként, 9 játékossal sikerült elérniük. Az öt győztesen megvívott találkozón a csapat  mindösszesen 25 gólt kapott, kivívva a szakmabeliek elismerését is. A gárda szintén országos bajnoki címet szerzett a református iskolák országos bajnokságán. A csapat tagjai: Nagy Nikoletta, Tóth Enikő, Jekkel Vivien, Szebenyi Petra, Bencsik Tímea, Kiss Tamara, Módos Nikolett, Molnár Lilla, Nagy Anita. Edzőjük: Makó Nándor.

 

2016. február 26.

hevesmegye.hu

Fotó: Lénárt Márton