31
Mar 2016
Print

Tizenhat évesen felnőtt exvilágbajnokot győzött le Gledura Benjamin. Igazi szenzációnak számított az indiai Viswanathan Anand elleni győzelme, amely bejárta a hazai és a nemzetközi szaksajtót is. A már nemzetközi mesteri címmel rendelkező egri sakkozó pályafutása töretlenül ível.

 

– Épp itthon találom? Ritka alkalmak egyike!

– Bő egy hete érkeztem haza az Egyesült Államokból, ahol Polgár Zsuzsa meghívásának eleget téve egy nemzetközi verseny, majd edzések vártak rám a helyi egyetemen tanuló kínai, örmény, ukrán, orosz és indiai nagymesterekkel – mondta Gledura Benjamin. – A Saint Louis-i edzőtábor második felében egy hivatalos, hat fordulós páros mérkőzést is játszottam az indiai Ashwin Jayaram nagymester ellen. Hazaérkezésem után két nappal pedig már Nagykanizsán szerepeltem magyar bajnoki mérkőzésen.

– A rengeteg utazás után lenne mit kipihenni. Jut ideje a feltöltődésre?

– Való igaz, az utóbbi időben összesűrűsödtek a programok. Itthon ismét előkerültek az iskolai tananyagok, most ezekkel múlatom az időt. Dolgozatokra készülök, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulójaként is helyt kell állnom. Március második hetében ismét az edzések kerülnek előtérbe. Közben igyekszem időt szakítani egy-egy mozifilmre, esetleg eljárok úszni, ami szintén segít a feltöltődésben.

– Az elmúlt hetek legemlékezetesebb sikerét kétség kívül a gibraltári a Tradewise Masters sakkfesztiválon aratta. Almási Zoltánnal remizett, majd az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben a győzelmet is megszerezte. Gyakran felemlegetik még a sikert?

– A családon belül már nem téma, de a különböző versenyeken még mindig érkeznek a gratulációk. A második nagymesteri normája teljesítése persze nagy büszkeséggel tölt el.

– A népszerűsége egyre nagyobb. Hogyan birkózik meg az egyre élénkebb érdeklődéssel?

– Úgy érzem, tudom kezelni. A gibraltári viadal után valóban felkapott lettem, ami nyilván a sikereknek köszönhető. Számos médiumnak adtam interjút, meséltem el az élményeimet. Tisztában vagyok vele, hogy ez a fajta sajtóérdeklődés is hozzátartozik a sportolói élethez. Egy-egy balul sikerült megmérettetés után nyilván más a fogadtatás.

– A második nagymesteri norma teljesítése után mi lehet a következő cél?

– Természetesen a harmadik nagymesteri norma, és a címet is szeretném megszerezni. Erre legközelebb március végén Németországban, vagy áprilisban, Svájcban adódhat lehetőség. Időben elég közel lesz egymáshoz a két viadal. Az elmúlt időszak eredményességét tekintve okkal lehetek bizakodó.

– Sportolóként mi a legfőbb álma?

– Az egyéni sikereken túl, óriási büszkeséggel töltene el, ha bekerülhetnék a magyar válogatottba. Jelenleg kerettag vagyok, nagyon szeretném, ha sikerülne beverekednem magam a nemzeti csapatba. Polgár Judit szövetségi kapitány figyelemmel követi a pályafutásom, nagyon jó viszonyt ápolok vele. Nagyon kedves és figyelmes velem, rengeteg segítséggel és tanáccsal lát el. Azt hiszem pályafutásom csúcsát jelentené, ha a magyar válogatott tagjaként valamilyen nagy világeseményen szerepelhetnék.

 

Gledura Benjamin

1999. július 4-én született Egerben

2009-ben már FIDE mesteri címet kapott az EB első helyezettjeként.

2014 óta Nemzetközi mester

Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulója

Hobbija: foci, asztalitenisz, úszás

Klubja: Egri Sakk és Ritmikus Sportgimnasztika Sport Klub, vendégjátékos az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klubnál

 

2016. március 31.

Heves Megyei Tükör