2014. március 7-én és 8-án immár második alkalommal hirdeti meg a a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az iparművészeti, népművészeti, kézműves tárgyak, használati- és dísztárgyak, alkotások, tervek készítésére szóló pályázatát a megye szakmunkás tanulói részére.
A pályázat és kiállítás célja:
Elsősorban az, hogy a lassan szakmai záróvizsgát tevő tanulók megmutathassák a vállalati gyakorlati képzőhelyeken megszerzett tudásukat, másodsorban pedig a szakmaválasztás előtt álló diákok jobban el tudják képzelni, milyen ismeretre tehetnek szert egy-egy adott pálya választásánál.
A pályázattal nyitni szeretnének a szakmában tanuló diákok felé, hogy egymásnak is bemutatkozhassanak, más mesterségekkel is megismerkedjenek, illetve az érdeklődők felé is, akiknek bemutathatják a különböző szakmák színes tárházát, tudásukat, tehetségüket. A kezdeményezés ösztönzőleg hathat majd újabb alkotások, remekek, használati és dísztárgyak készítésére, illetve ez által megismerhetik, átérezhetik a jól végzett munka örömét, megtapasztalhatják, hogy milyen kicsi a határ művészet és szakma között, és minden szakmát lehet kimagasló színvonalon művelni, csak kitartás, tehetség és elkötelezettség szükséges hozzá.
A pályázaton indulhatnak:
Heves megyében a szakképzésben tanulók, akik szakmájukban, szakterületükön, érdeklődési körükben terméket, használati- és dísztárgyakat, makettet, alkotást, dizájn tervet tudnak készíteni. (Például bádogos, burkoló, bútorasztalos, épületasztalos, CNC gépkezelő kereskedő, kosárfonó, kovács, kőműves, lakatos, pék, cukrász, pék-cukrász, szakács, pincér, női ruha készítő, szerkezetlakatos, szobafestő, mázoló és tapétázó, virágkötő, nyomdász, vendéglátó eladó, vendéglős illetve művészeti szakképzésben szakközépiskolában tanulók.)
A tárgyak és anyagaik lehetnek:
intarziás/festett/faragott bútor, makettek/szemléltető eszközök, kerámia, bőrtárgy, bőrdíszmű, tűzzománc, szőttes, foltvarrás, hímzés, festett vagy egyéb textil, fafaragás, fonott áru, csuhé, saját készítésű ruhák, élelmiszeripari termékek, terítékek, díszítő elemek, új technológiák bemutatása, stb
A pályázaton való részvételi szándék visszajelzés határideje: 2014. február 14.
A pályázattal kapcsolatosan további információt és felvilágosítást kaphat.
Eger, Faiskola u. 15. Telefon: 36/429-614/105 és 118.mellék, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it ,
Gyöngyös, Fő tér 7. Telefon: 37/600-075, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Hatvan, Horváth M. u. 18. Telefon: 37/540-968, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Az alkotások, dísztárgyak hátoldalán vagy alján jól rögzített módon fel kell tüntetni a készítő nevét és teljes lakcímét az irányítószámmal együtt, valamint gyakorlati képzőhelyét és iskoláját.
A pályázatok elbírálása és eredményhirdetés:
A HKIK az elkészült munkadarabokból kiállítást szervez a Junior Expo keretében Egerben az Agria Parkban 2014. március 7.-8. között, melynek keretében kerül sor a versenyzők bemutatkozására, a zsűrizésre, és a díjazásra.
A pályamunkák díjazása:
A bírálóbizottság által a legkiemelkedőbbnek ítélt termékek készítői elnyerik a "Heves Megye Ifjú Kézművese 2014" elismerő címet, amelyet a cím emblémájával díszített kitüntető oklevél tanúsít, mely a diák, valamint gyakorlati oktatója részére kerül átadásra.
A HKIK a zsűri által díjra érdemesnek tartott tanulók számára 30.000,- Ft összegű támogatást nyújt.
2014. január 16.
Forrás: wwww.hkik.hu