10
Jan 2013
Print

HKIK Korrekt Partner Dij dijazottjai2013. január 9-én a gyöngyösi Márta Múzeumban került megrendezésre a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója. Az évnyitó alkalmával díjazták 2012 legjobbjait az alábbiak szerint.

 

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara emlékplakettet kapott

Farkas József úr a Sanatmetál Kft. ügyvezető igazgatója közel egy évtizeden keresztül elnökségi tagként, ipari- majd általános alelnökként vett részt a kamara munkájában. Kiemelkedő munkájával hozzájárult a város- és területfejlesztési stratégiák kidolgozásához, és élen járt az innováció területén nyújtott munkájával is. Munkájának elismeréseként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara emlékplakettjét vehette át Dr. Parragh László úrtól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.

 

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mint Heves megye gazdasági önkormányzata nevében a kamara elnöksége a gazdaság, ill. szakterületeinek fejlődését szolgáló kiemelkedő teljesítmény, valamint az egyes gazdálkodó szervezetek keretében elért eredmények elismerésére kitüntető díjakat alapított.

A HKIK Elnöksége Heves Megye Gazdaságáért Díjat adományozott

Balogh László úrnak, az SBS Kft. ügyvezető igazgatójának.

Hegedűs Ferencnének, a Forma Kft. ügyvezető igazgatójának.

 

A HKIK Elnöksége Heves Megye Innovatőre Díjat adományozott

Ifjabb Benus Ferenc úrnak, a Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzés Kft. oktatási vezetőjének.

Kamarai Munkáért Díjat adományozott

Szabó Zoltán úrnak, az SZ-AUDIT 2000 Bt. vezetőjének.

Lengyel Lajosnénak, az INNTEK Nonprofit Kft. gazdasági főmunkatársának.

Mátrai Géza úrnak, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. nyugdíjba vonuló gazdasági ügyvezető igazgatójának.

Heves Megyei Szakképzési Díjat kapott

Kelemen Miklós, a Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium műszaki oktatója, tanára

Kovács Károly, a hevesi Kovács Pékség szakmai vezetője

Kállay-Pataki Piroska, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium vezetője

Laczik Rudolf, Lőrinci Március 15 szakiskola műszaki igazgató

Pálné Ruzsák Máriának, a Hatvani Céhek Kft. ügyvezető igazgatója

Hevér Tibor, gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégium szakoktatója

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2012. évben is meghirdette a Kézművesek a Karácsonyért pályázati programot, melynek keretében karácsonyi vásárokon résztvevő kézműipari kiállítók versenyezhettek termékeikkel. Az előző évek gyakorlatához képest újdonság volt az interneten keresztül történő szavazás, azaz a közönségdíj.

A díjazottak

Dohnál Tiborné üveggyöngyből, kézzel fűzve készíti népi és polgári ékszereit saját gyűjtés és tervezés alapján, autentikus motívumokkal, saját elképzelésivel, ami igazán egyedivé teszi elkészített ékszereit. A szakmai zsűrinél első helyezést, a közönségnél pedig harmadik helyezést ért el.

Vig Orsolya két éve fiatal vállalkozóként készíti horgolt és textil ékszereit. Nem tömeg, hanem egyedi termékekkel szeretett volna előállni, így talált rá a most használt anyagokra. Mint mondja, a fennmaradás, az érvényesülés titka a folyamatos megújulás, de elengedhetetlen a rugalmasság illetve a rengeteg munka is. A díj egy későbbi időpontban kerül átadásra Vig Orsolya részére.

Johann-Bajzát Orsolya és férje Norbert többféle agyagból, felrakásos technikával készítik kerámiáikat, termékeik egyediségével a szakmai zsűrinél harmadik, a közönségnél pedig az első helyezést érték el.

Kuczik Anita ólomüvegező és üvegfestő különleges, magas színvonalon elkészített karácsonyi díszeivel és használati tárgyaival vívta ki a vásárlók tetszését, melynek eredményeként második helyezést ért el a közönségszavazás során.

Bernátné Murányi Zsuzsanna dekoupage technikával készíti egyedi ajándék- és használati tárgyait, illetve mellette látványos tűgobelinjeit. Ízlésesen berendezett, a karácsonyi hangulathoz illeszkedő standját a szakmai zsűri szintén díjazásra méltónak ítélte.

 

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2011-es évben hozta létre Korrekt Partner Védjegyét a tisztességes kereskedői és szolgáltatói magatartás elismeréseként, melyet létrehozása óta 85 vállalkozás 132 kereskedő, illetve szolgáltató egysége vehetett át. A mai napon újabb 18 vállalkozás részére, 48 védjegy kerül átadásra.

 

 

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és Gyöngyös Város Önkormányzata közösen alapította meg a „Gyöngyös Város Gazdaságáért” Védjegyet, melyet vállalkozói javaslatok alapján minden évben annak a 3 vállalkozásnak ítél oda, aki a város és vonzáskörzete gazdasági fejlesztésének elősegítésében, a fejlődésben kiemelkedő, az innovációban élenjáró szerepet tölt be.

Nagyvállalat kategóriában díjat kapott a Schneider Electric Hungária Zrt. Franck de Cocker gyárigazgató,

Kis- és középvállalkozás kategóriában a DTS Üzletház, Dér és Társa 95 Kft. Dér Nándor ügyvezető igazgató,

Mikro vállalkozás kategóriában Matalik Árpád fodrász egyéni vállalkozó.

Eger, 2013. január 10. Forrás: Heves Megye Kereskedelmi és Iparkamara