Az egri közgyűlés legutóbbi, múlt hét csütörtökön tartott ülésén adott felhatalmazást Habis László polgármesternek arra, hogy aláírhatja a járási megállapodást Horváth Lászlóval, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottal. Az esemény ma délelőtt sajtótájékoztató keretében zajlott a megyeszékhelyen, a Városházán.
Ezen az oldalon az Európai Bizottság által kezdeményezett, válogatott és szakpolitikák szerint csoportosított konzultációk találhatók, melyek lehetőséget adnak az uniós polgároknak, a magán- és a közszféra szereplőinek az egyes szakpolitikák véleményezésére, ezáltal a szakpolitikák kialakításának folyamatához való hozzájárulásra.
A héten átadták az első három Fogyasztóbarát Tanúsítványt kedden a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) székházában. Az NFH tájékoztatása szerint közel ötven pályázó közül választották ki a három tanúsított vállalkozást.
2012. augusztus 16-án Dr. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke egész napos látogatást tett az Észak-Magyarországi régióban, több helyszínt is érintve. Látogatásának célja volt, hogy megismerje a régióbeli innovatív vállalkozásokat, s a vállalkozások fejlesztési elképzeléseit.
Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett politejsavból (PLA) az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter keretében létrejött Biopackpro Csomagolástechnikai Projekt Kft. az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.