Az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében biztosított több mint 430 millió forintos támogatással, összesen 513 millió forintból újult meg az Egererdő Zrt. szilvásváradi erdei vasútja. A beruházást Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára avatta fel pénteken Szilvásváradon.
Még 2010-ben kezdődött az a munka, amelynek eredményeként immár biztosan kijelenthetjük, hogy harminc évvel a valamikori nagy esemény, az 1984-es fogathajtó világbajnokság után, összességében több mint 1,6 milliárd forintos kormányzati beruházással Szilvásvárad nevéhez, híréhez méltó épületegyüttes jöhet létre a településen – mondta mai, a helyi lovas stadionban tartott sajtótájékoztatóján Horváth László országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.
Szilvásvárad neve egybeforrt a fogathajtással, s mi magyarok különösen büszkék lehetünk, hiszen ez az egyik sikersportágunk: az eddig megrendezett Európa- és világbajnokságokon összesen 65 érmet szereztünk, s ebből 31 alkalommal aranyat – fogalmazott beszédében Horváth László kormánymegbízott a II. Ifjúsági, Gyermek és Junior Póni Fogathajtó Európa Bajnokság szerdai megnyitóján a szilvásváradi Lovas Stadionban.
Sikeres TDM-pályázatot nyújtott be a Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesületet, amely nemrég közel 33 millió forintot nyert a helyi turizmus fejlesztésére, marketingjére.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.