21
Mar 2013
PDF
Print
E-mail

A Megyei Fejlesztési Bizottság ülését követően Területfejlesztési Egyeztetési Fórumot tartott a Heves Megyei Önkormányzat az egri megyeházán, kedden. A megbeszélésen a partnerszervezetek képviselőit kérték fel arra, hogy kifejtsék véleményüket Heves megye területfejlesztési koncepciójával kapcsolatban.

 A Heves Megyei Önkormányzat az előző év végén megkezdte a megye Területfejlesztési Koncepciójának megalkotását, melynek ütemterve szerint elkészült a javaslattevő munkarész tervezői változata. A dokumentumot keddi ülésén megvitató Heves Megyei Fejlesztési Bizottság elnöke, Oroján Sándor, a megbeszélést követően úgy fogalmazott: a bizottság tagjai elismerő véleményüknek adtak hangot, politikai konszenzus alakult ki koncepció lényegét és minőségét illetően. Ennek megfelelően a résztvevők társadalmasításra egyhangúan alkalmasnak találták a munkaanyagot. A döntéssel újabb állomáshoz ért a területfejlesztési tervezés: a szakmai partnerek véleményének és javaslatainak meghallgatásával kezdetét veszi a dokumentáció véglegesítése, majd társadalmasítása. Oroján Sándor elmondta: a megyei főiskolákkal, civil és gazdasági szereplőkkel, valamint az ellenzékkel folytatott együttműködés miatt jöhetett létre egy olyan, egyetértésben született dokumentumtervezet, ami Heves megye fejlődését alapvetően határozza meg a következő hét évben.

 A bizottsági ülést követő Területfejlesztési Egyeztető Fórumon elsőként Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszélt a koncepcióban rögzített gazdasági alapelvek jelentőségéről. Kiemelte: támogatni kell ahazai vállalkozások mélyebb integrálását a termelési láncba, illetve elő kell segíteni kínálatuk versenyképességét a belső piacon. Szintén gazdaságfejlesztési célkitűzés az exportpiacokra termelő Heves megyei vállalkozások további terjeszkedésének támogatása, illetve a helyi feldolgozó ipar újrateremtése. A gazdasági növekedés szempontjából kiemelkedő jelentőségű a magas hozzáadott értékkel bíró, tudásra épülő iparágak erősítése – tette hozzá Szabó Róbert. Prezentációjában kitért arra is, hogy a megyei gazdaság fellendítésének egyik kulcskérdése a foglalkoztatás növelése, ezért rövid távon is kiemelt cél a nagyobb foglalkoztatási potenciállal rendelkező, innovatív gazdasági ágazatok erősítése.

 Az elnöki prezentációt követően a partnerszervezetek képviselői ismertették javaslataikat a dokumentum tartalmával kapcsolatban. Az egyeztetés végén Szabó Róbert elmondta: annak érdekében, hogy az érintett partnerszervezetek érdemben is bekapcsolódhassanak a munkafolyamatba, 2013. március 25. és 29. között fórumsorozatot szerveznek Heves megye minden járásközpontjában. A Tervezés Hete nevet viselő rendezvény legfőbb célja, hogy minden érintett megoszthassa észrevételeit a koncepcióval kapcsolatban, s hogy a helyiek tudása, konstruktív javaslatai bekerülhessenek a dokumentumba.

 A megyei koncepciót az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció elfogadását követően lehet a Heves Megyei Közgyűlés elé vinni.

 

 

 

 

Tervezés Hete

Időpont                                                                 Helyszín

Március 25. hétfő 10.00 Eger, Megyeháza, Barkóczy terem (Eger, Kossuth Lajos u. 9.)

Március 26. kedd 09.00 Heves,                           Polgármesteri Hivatal (Heves, Erzsébet út 2.)

Március 27. szerda 09.00 Füzesabony,                              Polgármesteri Hivatal (Füzesabony, Rákóczi u. 48.)

Március 27. szerda 14.00 Hatvan,                       Ady Endre Könyvtár aulája (Hatvan, Mészáros Lázár út 13.)

Március 28. csütörtök 09.00 Pétervására           ,Szántó Vezekényi István Művelődési Ház (Pétervására, Szent Márton u. 3.)

Március 28. csütörtök 14.00 Bálapátfalva,         Művelődési Ház (Bélapátfalva, IV.Béla út 47.)

 

Fotó: Lénárt Márton

 

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*