06
Nov 2015
PDF
Print
E-mail

Az idén a vállalkozások összesen 93,7 milliárd forint folyószámlahitelt igényeltek a Széchenyi kártya program keretében, valamennyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása mellett folyósították a bankok - közölte a garanciacég az MTI-vel.

 

A társaság közleménye szerint népszerűek a Széchenyi kártya programban elérhető 25 millió forint feletti folyószámlahitelek is, ez év augusztusa óta 1,97 milliárd forint összegű hitelt vettek fel a vállalkozások.

Nagy Róbert, a Garantiqa vezérigazgató-helyettese elmondta: a Széchenyi kártya folyószámlahitel esetében az igényelhető hitelkeret nagysága az eddigi érték duplájára, 50 millió forintra emelkedett, mivel egyre inkább nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek 25 millió forintnál nagyobb folyószámlahitelre van szükségük a folyamatos működés zavartalan biztosításához. Már öt banknál van lehetőség a 25 millió forint feletti folyószámlahitel igénylésére - tette hozzá.

Nagy Róbert szerint a Garantiqa konstrukciói lehetővé teszik, hogy ezek a hitelek valamennyi kis- és középvállalkozás részére kedvező fedezettel legyenek elérhetők.

A Garantiqa a jövőben arra számít, hogy a vállalkozások hitelfelvételi kedvével párhuzamosan a kezességvállalásos konstrukciók iránti kereslet is nő - fűzte hozzá.

Érdeklődni a HKIK Széchenyi Kártya Program Irodáiban:

Eger, Faiskola u. 15. Mata Piroska Telefon: +36 20 6692855 +36 20 6692855

Gyöngyös, Fő tér 7. Nagyné Telek Brigitta Telefon: +36 20 2864542 +36 20 2864542

Hatvan, Horváth M. u. 18. Szabados Lívia Telefon: +36 20 2599340 +36 20 2599340

2015. november 6.

Forrás: MTI

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*