11
Nov 2015
PDF
Print
E-mail

November végén zárul az egri érseki palota felújítása és kulturális-turisztikai fejlesztése. A több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megújuló épületegyüttes várhatóan jövő év elején nyílik meg a látogatók előtt - hangzott el a keddi projektbemutató sajtótájékoztatón Egerben.

 

Virág Zsolt projektmenedzser felidézte, hogy az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében megvalósuló projekt több mint 1,1 milliárd forintos uniós forrást nyert el.

A fejlesztésnek köszönhetően az egri épületegyüttes Kelet-Közép-Európa egyetlen olyan főpapi palotája lesz, amelynek egyik szárnya napjainkban is eredeti funkcióját tölti be. A legrégebbi, legértékesebb középső szárnya ugyanakkor teljesen megnyílik a nagyközönség előtt és komplex, sokrétű turisztikai szolgáltatást nyújt majd - hangsúlyozta a szakember.

Mint elhangzott, olyan kulturális, turisztikai kínálatot akarnak nyújtani, amely vonzó lesz az Egerbe látogatók számára, és amellyel kibővülve a város látványosságai 4-5 napra is elegendő programot biztosíthatnak a látogatóknak.

A projekt fő célkitűzése az ország kiemelkedő vallási, kulturális értékeinek fenntartható gazdagítása, illetve egy nemzetközi szintű turisztikaivonzerő-fejlesztés volt.
A projektmenedzser kitért rá, hogy az érseki palota teljes látogató-útvonala meglehetősen hosszú, háromórás lesz, és a vendégeket egy okostelefonra letölthető, a magyar mellett angol, német, lengyel és olasz nyelven is elérhető alkalmazás is segíti majd a tájékozódásban.

A kiállításokat a palota első és második emeletén alakítják ki. Az első emeleten kap helyet a 21. századi köntösbe öltöztetett egyháztörténeti tárlat, a második emeleten lesznek láthatóak a főpapi történeti enteriőrök: a díszterem, a fogadó- és hálószoba. Nyílik egy kiállítás a magyar szentté, illetve boldoggá avatottakról, valamint az idén 1011 éves Egri Főegyházmegye történetéről, továbbá látható lesz az Eszterházy Károly egri püspök által a 18. század végén megfestetett 46 egri főpapi portré is.

A földszinten egy kávézó, egy turisztikai információs pont, egy múzeumpedagógiai műhely, egy ajándékbolt és egy "érseki vinotéka" kap helyet. Ez utóbbiban a részben vagy egészben a főegyházmegye "fennhatósága" alá tartozó öt - az egri, a mátrai, a bükkaljai, a tokaji és a kunsági - borvidék boraiból lehet majd válogatni. A projekt keretében felújították a palota kápolnáját, illetve díszkertjét is.

Virág Zsolt felidézte: a palotát 1949-ben államosították, a főegyházmegye 1992-ben kapta vissza, az akkoriban itt székelő egykori Egervin 2002-ben költözött ki. A projekt 2010-ben indult, ám a régészeti munkák, illetve az időközben előkerült rejtett értékek feltárása, restaurálása miatt elhúzódott a beruházás.

2015. november 11.

Forrás: MTI

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*