Turizmus

Heves megye természeti szépségeiről, történelmi borvidékeiről jól ismert területe hazánknak. Eger az ország legszebb barokk városa, ezeréves püspöki székhely, ma érseki központ. Eger vára és a hozzá fűződő történelmi események több százezer vendéget vonzanak évente. A Tisza-tó a Balaton után a második legnagyobb tó Magyarországon. A Tisza-tó körbetekerhető a mintegy 120 km hosszúságú kerékpárúton, de számos egyéb tevékenyég is várja itt a vendégeket: madármegfigyelés, vízi túra útvonal, cölöpökre épült vízi sétány, Poroszlón Európa legnagyobb édesvízi akváriuma. A Mátra hegység egyedülálló természeti vonzerő túraútvonalaival. Kilenc településen van termálfürdő, továbbá Mátraderecskén található az országban egyedülálló széndioxid szárazfürdő, azaz mofetta.



06
Jul 2017
PDF
Print
E-mail

A Modern városok program 3400-3500 milliárd forintnyi fejlesztést tartalmaz, a 23 érintett város projektjei zömében még csak a tervezési szakaszban vannak, de jövőre - a kivitelezések indulásával - akár ezer milliárd forintot is lehívhatnak.

 
21
Jun 2017
PDF
Print
E-mail

2017-ben már második alkalommal nyerte el a Bükki Nemzeti Park a TripAdvisor Kiválósági Tanúsítványát. Ezt az elismerést azok a látnivalók érdemlik ki, amelyek az elmúlt év során folyamatosan nagyszerű értékeléseket kaptak a TripAdvisoron.

 
12
Jun 2017
PDF
Print
E-mail

A jövő évi költségvetésből 53,5 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre, illetve marketingre – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség. További jó hír, hogy áprilisban 33 százalékkal nőttek a kereskedelmi szállásdíj-bevételek.

 
08
May 2017
PDF
Print
E-mail

Május 13–14-én ünnepli a 130 éves Mátrai turizmus fennállását a két mátrai TDM-szervezet, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Gyöngyös Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület.

 
26
Apr 2017
PDF
Print
E-mail

Hamarosan új attrakciós terület nyílik Egerszalókon a Barlanglakások mellett, a Sáfránykert - adta hírül a Gógyvizek Völgye TDM.

 
09
Feb 2017
PDF
Print
E-mail

A MÁV-Start és a GYSEV februártól 20 százalékos utazási kedvezményt nyújt a Magyar Természetjáró Szövetség érvényes klubkártyával rendelkező tagjai részére.

 
08
Feb 2017
PDF
Print
E-mail

Február elején közös elnökségi ülést tartott a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület. A két helyi TDM-szervezet áttekintette az év fontosabb feladatait.

 
07
Jul 2016
PDF
Print
E-mail

Az észak-magyarországi régióban számos lenyűgöző panorámát nyújtó kilátó található. Ezeket a kilátókat gyűjtöttük most egy csokorba.

 
30
May 2016
PDF
Print
E-mail

Május 26-án tartotta soros közgyűlését az Eger és térsége TDM Egyesület, ahol az elnökség mandátumának lejártával új tisztségviselőket is választottak.

 
27
May 2016
PDF
Print
E-mail

Megjelent a GINOP-8.3.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram útmutatója a Széchenyi2020 oldalon. A program kamatmentes hiteleket kínál, amelyek olyan fejlesztésekhez is igénybe vehetők, amelyek nem támogathatók a pályázati programokban.

 
23
May 2016
PDF
Print
E-mail

A gyöngyösi Szent Bertalan-templom Kincstára kapta Az év múzeuma 2015, a főváros IX. kerületében lévő József Attila Emlékhely Eszmélet című kiállítása pedig Az év kiállítása 2015 díjat. Először nyert egyházi fenntartású intézmény.

 
03
May 2016
PDF
Print
E-mail

A magyarországi beutazó és a kiutazó turizmus egyaránt növekedést mutatott 2015-ben - ez derül ki a KSH Magyarország 2015 című kiadványából.

 
14
Apr 2016
PDF
Print
E-mail

Bár a hajdani lovas útonállók nem térnek vissza, mégis betyáros jókedvre derülhet, aki pünkösd hava legelső napján Mátrafüredre látogat.

 
04
Apr 2016
PDF
Print
E-mail

2016. március 31-én immáron tizenegyedik alkalommal adták át az Aranynap-díjat. Az idei gála helyszíne az ötcsillagos szállodai kategória nyertese, a Budapest Marriott Hotel volt.

 
04
Apr 2016
PDF
Print
E-mail

A Tisza-tó szeretne a síkvidéki kerékpározás központjává válni, hamarosan átadják az ország legnagyobb és legkomplexebb kerékpáros központját, amely május végétől fogad vendégeket, egész éves üzemeléssel, nyáron hosszított nyitva tartással. A beruházás csaknem egymilliárd forintba került.

 
24
Mar 2016
PDF
Print
E-mail

Architizer A+ díjra jelölték a tavaly átadott galyatetői kilátót renováció kategóriában. A legnagyobb amerikai online építész magazin, az Architizer három évvel ezelőtt a Wall Street Journal Magazinnal és a Webby-vel közösen alapította a rangos nemzetközi versenyt, melynek idei döntőjébe szakmai zsűri válogatta be a Galya-kilátót két amerikai és két kínai épület társaságában. A díjra esélyesekre a közönség is szavazhat.

 
24
Mar 2016
PDF
Print
E-mail

Nagyszabású komolyzenei rendezvény várja a látogatókat 2016. július 15-16-17-én a Tisza-tavon. A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál változatos programjait bemutató sajtótájékoztatón Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a négy megyét felölelő Tisza-tó mára az összefogás szimbólumává vált, s örömmel tölti el, hogy a csodálatos természet, az aktív pihenés és a kultúra ötvözésével idén is egy országos színvonalú esemény kínál majd kikapcsolódást minden korosztály számára.

 
03
Mar 2016
PDF
Print
E-mail

Szőnyiné Tóth Zsuzsanna, a Mátraderecskei Szén-dioxid Gyógygázfürdő (Mofetta) ügyvezető igazgatója érdemelte ki a 2015. év egészségturizmus-menedzsere díjat. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerdán, a mátraderecskei önkormányzat ünnepélyes képviselő-testületi ülésén köszöntötte a díjazottat.

 
01
Mar 2016
PDF
Print
E-mail

Az idei esztendő eddig eltelt részének egyik kiemelkedő észak-magyarországi eseményeként tíz orvosból és két ellátásszervezőből álló lengyel delegáció látogatott a régióba. A szakemberek a térség egészségturizmusának helyzetét tanulmányozták és további együttműködésről állapodtak meg.

 
04
Feb 2016
PDF
Print
E-mail

Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázataira. A nyugdíjasok, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők a kedvezményezettek.

 
26
Jan 2016
PDF
Print
E-mail

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turizmus Zrt együttműködésével 2015-ben harmadszor írta ki az „Év Szállodája” pályázatot. Erre 21 darab, 5-4-3*-os szálloda jelentkezett. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2016. január 22-én a Budapest Hilton Szálloda Báltermében került sor, mintegy 250 vendég részvételével, a turizmus állami irányítása, az MT Zrt, szállodák és a sajtó, valamint a támogatók képviselőinek jelenlétében.

 
18
Jan 2016
PDF
Print
E-mail

Magyarország minden tájáról kínál „kalandokat" egy új hazai programajánló szolgáltatás és a hozzá tartozó mobilalkalmazás, amely GPS révén érzékeli, hol jártunk és ott mit csináltunk. A legaktívabbak kedvezményekre és ajándékokra válthatják a gyűjtött pontokat.

 
03
Dec 2015
PDF
Print
E-mail

Biztonságos, kiváló, ötcsillagos! – ezt mondják rólunk a külföldi turisták a Magyar Turizmus Zrt. új, közel hatperces videóüzenetében, amely nemrégiben került fel a youtube videómegosztó portálra.

 
25
Nov 2015
PDF
Print
E-mail

Alig fél év alatt, mintegy 500 millió forint uniós támogatásból felépült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden, a létesítményt várhatóan 2016 tavaszán vehetik birtokba a látogatók - közölte az MTI-vel a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület titkára, egyben a projekt turisztikai szakértője.

 
25
Nov 2015
PDF
Print
E-mail

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének dr. Menyhárt Lajos Alapítványa által idén is kiírt az „Év Ifjú Szállodása” pályázat nyertese Varga Zsuzsanna, az egri Imola Hotel Platán szállodaigazgatója lett.

 
06
Oct 2015
PDF
Print
E-mail

A Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület tagjai között tarthatja számon Egerszalók, Demjén és Egerszólát legtöbb turisztikai vállalkozását. Immár második évben díjazza a tagjai közül a kiemelkedő vendégforgalmat lebonyolító szálláshelyeket kategóriánként, valamint a legdinamikusabban fejlődő települést.

 
18
Aug 2015
PDF
Print
E-mail

Az Országos Kékkör megújítását célzó 2,7 milliárd forintos beruházás utolsó elemeit szeptember végére adják át. A fejlesztés eredményeként Európa egyik legmodernebb és leghosszabb, 2550 kilométeres turistaútvonala lett.

 
03
Aug 2015
PDF
Print
E-mail

A magyarok kétharmada ragaszkodik olyan apró szokásokhoz vagy tárgyakhoz, amelyek szerencsét hozhatnak az utazás és nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Leginkább a fekete macskától tartunk, de a hazai szállásadók is segítenek a szerencsétlenség megelőzésében: a 13-as minden 4. szálláshelyen kimarad a számozásból.

 
10
Jul 2015
PDF
Print
E-mail

A turizmus töretlen növekedéssel zárta a tavaszt is: májusban 960 ezer vendég 2,25 millió éjszakát töltött el hazánk kereskedelmi szálláshelyein. A vendégszám közel 6%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 3,8%-kal haladta meg a tavaly ilyenkor mért értéket.

 
19
Jun 2015
PDF
Print
E-mail

A tiszavirág első néhány száz példányának nászrepülésével Tiszakürt, Tiszainoka és Nagyrév térségében elkezdődött az idei kérészrajzás a Tisza középső szakaszán.

 
<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 Next > End >>

Page 1 of 7

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*