A jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika - mondta Matolcsy György hétfőn Budapesten a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a növekedést a stabil költségvetési és politikai helyzet alapozza meg.
Európában egyedülálló kezdeményezésként 2012 márciusában hirdette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Fogyasztóbarát Tanúsítványok elnyerésére irányuló pályázatát, amelynek első díjazottjai a napokban vehették át a tevékenységük elismerését jelentő dokumentumokat az NFH székházában.
Idén október 1-jével indul és hat héten át, november 11-ig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az ország 19 megyéjében, 98 múzeumban összesen 450 program várja a látogatókat. A múzeumok között 15 országos, 10 egyházi, 72 vidéki (megyei, városi, magán és állami) múzeum és 1 levéltár tárja ki kapuit az érdeklődők előtt.
A Gyöngyösi Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás több mint 1,33 milliárd forint uniós támogatást nyert el a célra. A szerda délutáni ünnepélyes projektindító eseményen Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott elmondta, hogy helikopterről elkészült Heves megye illegális hulladéklerakóinak térképe.
Az Országgyűlés 2012. szeptember 11-én elfogadta az augusztusban hatályba lépett új agrárkamarai törvény módosítását. A módosításokra a választási regisztráció és az átmeneti működés megkönnyítése érdekében volt szükség.
Kisköre legújabb kori történetének kiemelkedő létesítménye a Tisza II. Vízlépcső. A 35. évfordulóját 2009-ben ünneplő erőmű az ország legnagyobb vízerőműve. A Tisza-folyó megújuló energiájából a villamos energiát négy darab csőturbina-generátoregység termeli, amely együttes kapacitása 28 MW.
Október 3-án délelőtt az Idősek Világnapja alkalmából tartotta hagyományos ünnepségét a Heves Megyei Idősügyi Tanács. Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban közel ezer szépkorú néző előtt köszöntötték az idősbarát polgármestereket és az 50-ik házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat. Szabó Róbert, az Idősügyi Tanács elnökének a rendezvényen elhangzott köszöntő gondolatai olvashatóak alább.
A nyelvek 2001-ben megrendezett európai évének és a nyelvek első európai napjának sikerén felbuzdulva az Európai Bizottság úgy döntött, hogy szeptember 26-át minden évben a nyelvek kérdésének szenteli, így lett ez a nap a Nyelvek Európai Napja. E nap kitűnő alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára és Európa nyelvi sokféleségére, s tudatosítsuk a közvéleményben az egész életen át tartó tanulás jelentőségét.
Döntően az idén tavasszal átadott ökocentrum vonzerejének köszönhetően az előző év hasonló időszakánál több vendég fordult meg a főszezon során a Tisza-tónál, ahol a tavalyinál kedvezőbben alakult a kereskedelmi szálláshelyek forgalma is – közölte a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi regionális marketing igazgatója az MTI-vel.
A polgármester arra kért, óvják Gyöngyös értékeit. Csaknem száz évvel ezelőtt volt utoljára olyan horderejű felújítás Gyöngyösön, mint amilyet az elmúlt két évben végeztek el a városban. Az elmúlt két évben hónapról hónapra újult meg Gyöngyös belvárosa. Ezalatt az idő alatt húsz helyszínen zajlottak beruházások, melyek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.
Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos részt vett az egri Ifjúsági Kerekasztalon, majd sajtótájékoztatót tartott Szabó Róberttel, a Heves Megyei Közgyűlés elnökével a kormány ifjúságpolitikai keretprogramjáról. Videó a sajtótájékoztatóról a cikkben.
A komposztálás elterjedésének elősegítése Verpelét és Tarnaszentmária településeken címen a Verpelét és Térsége Idegenforgalmáért Egyesület pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az elnyert támogatásból családonként egy, összesen 600 db komposztáló keret és komposztrosta kiosztására nyílt lehetőség.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.