30
May 2018
Print

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete pályázatot hirdet önkormányzatok számára. A Családok Évében, három év után ismét, megújult, a nemzetközi sztenderdeket is figyelembe véve hirdeti meg a NOE a legrangosabb önkormányzatoknak ítélhető civil elismerést, a CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT-díjat.


Első alkalommal a NOE 2006. július 11-én, a Népesedés Világnapján a pozitív példák megerősítése céljával első ízben adta ki a “Családbarát Önkormányzat” díjat. Ahogy akkor, ma is azt gondoljuk, hogy a Magyarországot és egész Európát sújtó súlyos demográfiai helyzet miatt kiemelkedően fontos minden olyan program, szándék, intézkedés, ami a családok biztonságérzetét növeli, annak érdekében, hogy merjenek gyermekeket vállalni. Sok mindent lehet tenni a családok érdekében, ha igazán fontos a település vezetőinek az ott élő családok sorsa, jól-léte. Gyakran nem is csak anyagiakról, mindössze szervezési kérdésekről, odafigyelésről van szó. És persze arról is, hogy a település vezetése ne hivatalként, hatóságként, hanem ténylegesen a települést szolgáló testületként tevékenykedjen.

A pályázók köre: pályázatot nyújthat be minden magyarországi település önkormányzata (az elismerésre pályázhatnak a korábban már díjazott önkormányzatok is)

A díjról és a korábbi díjazottakról a NOE honlapján lehet tájékozódni

2018. május 29.