17
May 2012
Print

Szabó Róbert: - A magyar turisztikai szektor akkor fogja elérni fejlődésének következő szintjét, mikor nem csak arra a kérdésre tud választ adni, hogy milyen fejlesztésre és mekkora forrásra van szüksége. A következő szinten azt is pontosan tudnunk kell, hogy mire nincs szükségünk.

A szakmai szervezetek egyeztetésével indult a jelenleg 43 taggal a szakma reprezentáns képviseletét ellátó Magyar TDM (turisztikai desztinációs menedzsment) Szövetség hagyományos tavaszi közgyűlése és konferenciája Szilvásváradon. Bár eredetileg a turizmus-vendéglátás törvény tervezete szolgáltatta volna a legégetőbb témát, a tervezet elnapolása nyomán sem estek kétségbe a jelenlévők, hiszen megbeszélnivaló bőven akad. Az említett törvényt meg kell előznie az új turizmus stratégia elkészítésének, a szakmai szervezetek aktív részvételével.

A közgyűlésen köszöntőt mondott Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, egyebek mellett arról beszélt: a TDM-ek szakembereinek egy elavult, piacképtelen turizmusirányítási struktúrában jogosan helyet követelve, talán még sosem volt koordinációs feladatokat ellátva, nap mint nap kihívásokkal kell megbirkózniuk. Munkájukat, rátermettségüket indikátorokkal, vendégéjszaka számokkal, tagi létszámokkal, mindenféle makacs mutatókkal kell bizonyítaniuk, miközben talán fel-felmerül a fejekben, hogy nem ez a legfontosabb feladatunk ma a turizmusban. De fejlődnünk kell közösen, ez tény, ez vitathatatlan – hangsúlyozta az elnök.

Szabó Róbert szavai szerint a turizmus és a területfejlesztés következő fejlettségi szintjén határozottan tudnunk kell nemet mondani. Tudnunk kell nemet mondani, ha egy tőkeerős szálloda hirdetésével tíz vendégházat akar kiszorítani a kiadványból. Tudnunk kell nemet mondani, ha egy szürke kistelepülés színes megaturizmust vizionál magának. Tudnunk kell nemet mondani, ha egy népszerű, de sérülékeny természeti kincs környékén tömegturizmus kezd kialakulni. Tudnunk kell nemet mondani, ha fontosabbnál fontosabb szlogenek öntudatlanul tompítani akarják a térség profiltiszta üzenetét. Tudnunk kell nemet mondani, ha egy törvénytervezet nem ad választ a kérdésekre – utalt az elnök az elnapolt tervezetre.

2012. május 15. 18:16