18
Mar 2016
Print

Végrehajtási szakaszba lépett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a Heves Megyei Önkormányzat felkészült a pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátására – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

 

A TOP forrásai országosan 1230 milliárd forint felhasználását teszi lehetővé a megyék és a megyei jogú városok számára. Az 1230 milliárd forintból a megyék 798 milliárd forinthoz juthatnak, amelyből Heves megye 41,69 milliárd forintban részesül. Emellett több mint 387 milliárd forint elkülönített forrás áll a megyei jogú városok rendelkezésére, Eger 11,08 milliárd forinttal részesül a keretből.

Szabó Róbert tájékoztatást adott arról, hogy a Heves Megyei Önkormányzat több hónapos előkészítő munkája során mind a 120 érintett településsel felvette a szakmai kapcsolatot és az elnök sikerként értékelte, hogy az összes település adott be előzetes projektötletet. A Heves Megyei Önkormányzat összesen 1164 települési projektjavaslatot gyűjtött össze, rendszerezett és készített elő. A megyei önkormányzat szervezeti előkészületei során, a Heves Megyei Közgyűlés döntéseinek értelmében, saját tulajdonú menedzsment társaságokat hozott létre, és a területfejlesztési szakemberek létszámát is bővítette.

A sajtótájékoztató aktualitását az jelentette, hogy a Heves megyében elérhető területfejlesztési pályázati lehetőségek közül 15 pályázat megjelent. Ezek közül egy, – a kizárólag a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt és a Magyar Közút Nonprofit Zrt részére elérhető, a 4-5 számjegyű utak felújítását támogató – kiírás beadási határideje le is zárult. A meghirdetett, további 14 pályázat beadási határideje 2016. március 31-től 2016. szeptember 16. között záródik. A meghirdetett pályázatok teljes kerete Heves megyében meghaladja a 20 milliárd forintot. Még ebben az évben 4 további pályázati kiírás várható a TOP-ban, közöttük inkubátorházak, energetikai fejlesztések és közösségi programok megvalósítására lesz lehetőség a településeken.

A területfejlesztési pályázatok kedvezményezettjeinek köréről általánosságban elmondható, hogy azt Heves megyei költségvetési szervek, települési önkormányzatok, illetve azok tulajdonában álló gazdasági társaságok és társulások jelentik, azonban egyes speciális pályázati kiírásoknál ez a kör bővül nonprofit társaságokkal, nemzetiségi, egyházi és civil szervezetekkel. A területfejlesztési pályázatok részletes feltételrendszere, a többi operatív programhoz hasonlóan megtalálható a www.palyazat.gov.hu internetes oldalon. A meghirdetett területfejlesztési pályázati lehetőségekről Szabó Róbert rövid összefoglalót adott a sajtó képviselőinek, mely a kiírások Heves megyében elérhető keretösszegeit is tartalmazta.

Heves megyében helyi gazdaságfejlesztésre 900 millió forint, turizmusfejlesztésre 2500 millió, óvodák és bölcsődék férőhely növelésére, a már meglévő intézmények fejlesztésére 1550 millió, barnamezős területek rehabilitációjára 1000 millió, ipari parkok infrastrukturális fejlesztésére 2938 millió, városok zöld felületének megújítására 2500 millió, csapadékvíz-elvezetésre 500 millió forint áll rendelkezésre. Pályázni lehet még kerékpárutak építésére, felújítására, közlekedésbiztonsági fejlesztésre 2670 millió, egészségügyi alapellátás fejlesztésére 673 millió, nappali szociális ellátás fejlesztésére 500 millió, szociális városrehabilitációra 1100 millió, helyi foglalkoztatási együttműködésekre 1000 millió, megyei foglalkoztatási megállapodásra 800 millió forint értékben.

2016. március 18.

hevesmegye.hu

Fotó: Lénárt Márton