06
Jul 2012
Print

Területfejlesztési konzultáció VisontaA megyei önkormányzat területfejlesztési feladataival összhangban Szabó Róbert közgyűlési elnök elindította a Heves megyei területfejlesztési konzultáció-sorozatot. Ennek célja, hogy a megyei önkormányzat az egyes településeken, hivatalos látogatás keretében tájékozódjon a helyi önkormányzat, gazdasági szereplők, civil szerveződések, projektgazdák aktuális helyzetéről, problémáiról, fejlesztési terveiről.

A sorozat első állomása Visonta volt, nem véletlenül, hiszen az itt működő Mátrai Erőmű Zrt. a megye egyik legnagyobb munkaadója. Szabó Róbert találkozott Valaska Józseffel, az igazgatóság elnökével, aki beszámolt arról, hogy bár a villamos ágazatban is érezhetők a válság hatásai, az erőmű kiegyensúlyozottan gazdálkodik. Szó esett a cég ipari parkjába tervezett új beruházásokról, a fejlesztési elképzelésekről is.

Ezt követően a közgyűlési elnök Szarvas László polgármester társaságában egy konzultációs fórumon vett részt a helyi vállalkozókkal, intézményvezetőkkel, a civil szervezetek képviselőivel. A fő téma az elsősorban az energiatakarékos megoldásokra és az idegenforgalomra fókuszáló visontai településfejlesztés volt.

Szabó Róbert elmondta: rendkívül hasznosnak és informatívnak bizonyult a látogatás. Csakis így, közvetlenül tájékozódva lehet megismerni a sajátos problémákat, a konkrét terveket és döntési pozíciókat, amelyeket a megyei önkormányzatnak be kell építenie a készülő megyei területfejlesztési koncepcióba. A visontai látogatás alkalmával egy kiváló gazdasági erőforrásokkal rendelkező, és ezekkel az adottságokkal hatékonyan gazdálkodó település koncepcióit ismerhettük meg.

Eger, 2012.07.06, Forrás:hevesmegye.hu, Fotó: Nemes Róbert