08
2016
Nyomtatás

Az egri Eszterházy Károly Egyetem létrejöttével még jobban megerősödhet a korábbi főiskola a hazai pedagógusképzés fellegváraként - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Egerben, az intézmény július elsejei önállóvá válása alkalmából rendezett ünnepségen.

 

Balog Zoltán úgy fogalmazott: az egri intézmény már főiskolaként is alkalmas volt az alkalmazkodásra: bevezette a tanárképzést és élen jár a digitális (e-learning) képzésben is. Az Eszterházy Károly Egyetem hazánk legnagyobb vidéki alkalmazott tudományok egyeteme, amely Észak-Magyarország egyik legkiterjedtebb hálózati struktúrájával fog rendelkezni és valódi térségi tudásközpont lehet - jelentette ki.

A miniszter arról is beszélt, hogy az egri egyetem úttörő szerepet játszhat a magyar szőlész-borászképzés modernizálásában is. Ugyancsak nagy értéke az egri egyetemnek a roma szakkollégium, amely egy olyan cigány középosztály felzárkózását és felemelkedését segíti, amely nem a konfrontációban, hanem az együttműködésben érdekelt - emelte ki Balog Zoltán. Enélkül veszélybe kerülne unokáink jövője is - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: 2010 első negyedévében Magyarországon még 3,7 százalékos volt a bejelentett diplomás munkanélküliség, amely 2016 első negyedévére 2,2 százalékra csökkent. Balog Zoltán szerint ez ma Európában a legjobb adat. A legfontosabb azonban az, hogy a magyarok saját hazájukban tudjanak boldogulni, és ezért a célért az Eszterházy egyetem sokat tud tenni a térség egyik legfontosabb szellemi, tudományos és kulturális központjaként - fogalmazott Balog Zoltán.

Liptai Kálmán, a főiskola eddigi rektora, az egyetem ideiglenes vezetője arról beszélt: az egriek kétszázötven éves álma teljesült be azzal, hogy az egykori főiskola egyetemmé válhatott. Olyan egyetemet szeretnének, amely elesetteknek talál utat, csöndes tehetségeknek varázsol alkotó életet - fogalmazott.

Az Eszterházy Károly Egyetem tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere 2015 őszén tett javaslatot a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) és az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) összeolvadására. Az így létrejött egyetemhez csatlakozik a jászberényi pedagógiai kar is. Az Eszterházy Károly Egyetem egri székhellyel négy campuson fog működni: Egerben, Gyöngyösön, Jászberényben és - az EKF-hez még 2013-ban csatlakozott - Sárospatakon várhatóan nyolcezer hallgató tanul majd szeptembertől.

Az egyetemen öt kar kezdi meg működését: az agrártudományi és vidékfejlesztési, a bölcsészettudományi, a gazdaság- és társadalomtudományi, a pedagógiai, valamint a természettudományi kar.

 

2016. július 8.

Forrás: MTI

Fotó Lénárt Márton