12
áp 2013
Nyomtatás

A 6,6 milliárd forintos beruházással megvalósuló Komplex Tisza-tó Projekt stabilizálja a Tisza- Kőrös-völgy vízgazdálkodását, javítja a térség mezőgazdasági termelésének biztonságát és megóvja az ökológiai sokszínűséget - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, amikor kedden elhelyezte az építmény alapkövét a Heves megyei Kiskörén.

 

Az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósuló öt megyét érintő program fő célja, hogy biztosítsa a Tisza-tó és a hozzá kötődő csatornák vízutánpótlását,  árvíz idején a víz levezetését, aszályos időszakban pedig az öntözővíz pótlását - közölte a vidékfejlesztési miniszter.
A többi között sor kerül a feliszaposodott csatornák kotrására, illetve az elavult műtárgyak, úgynevezett beengedő művek korszerűsítésére - tette hozzá.
Fazekas Sándor elmondta: a 127 négyzetkilométernyi vízfelületű Tisza-tó fennállásának legnagyobb értékű fejlesztése nyomán lehetővé válik, hogy  35 ezer hektárnyi terület jusson megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővízhez. Ez utóbbi különösen fontos a Kőrös-völgy szempontjából, ami Magyarország legszárazabb területe.
A terület mezőgazdasági termelésének fenntartása, az aszályos nyári időszakokban csak a Tiszáról átvezetett vízzel lehetséges. A beruházás, a kiegyensúlyozott vízellátás megteremtése a klímaváltozás elleni  védekezés érdekében is szükséges - fűzte hozzá.
Magyarország első számú ökoturisztikai területének a Tisza-tónak, a víztározó állatvilágának és ökológiai egyensúlyának a megóvásához  szintén hozzájárul a most induló beruházás - mondta Fazekas Sándor.
Horváth Béla, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató helyettese arról számolt be, hogy a munkálatok keretében megvalósul a Keleti–főcsatorna, illetve a Nagykunsági-főcsatorna műtárgyainak, létesítményeinek felújítása, a torkolati szakasz feliszapoltságának megszüntetése, szabályozó műtárgyainak rekonstrukciója a mezőgazdaság, a halászat és horgászat vízigényének biztosítása érdekében. Ugyancsak megtörténik a szarvas–kákai szivattyútelep és az öntözőrendszer egyik főcsatornájának, a Hortobágy–Berettyó árvízkapujának rekonstrukciója, ezen kívül pedig olyan, korszerű vezérlő–szabályozó rendszer létesül, amely új alapokra helyezi a térségi vízkormányzást.
Mindezek mellett úgynevezett hallépcső is épül Kiskörén, a vízlépcső szomszédságában, ami biztosítja a folyóban és a tóban otthonra lelt vízi állatvilág „közlekedését”, fel- és leúszását, vagyis az alvízi és felvízi életterek ökológiai kapcsolatát - ismertette a beruházás részleteit Horváth Béla.

2013.04.12.

Forrás: MTI