2024 április 17, szerda
Főoldal  //  Maklár  //  Épül a ZF Lenksysteme új gyára
08
2013
PDF
Nyomtatás
E-mail

2014 júniusában már indul a termelés a ZF Lenksysteme Hungária maklári gyárában. Egyelőre a földmunkákat végzik, de 2014 tavaszán már a gépeket hozzák az új üzembe. Úgy tervezik: évente egymillió elektromos kormányművet gyártanak majd itt. A fejlesztést a német anyavállalat finanszírozza.

 

Valódi zöldmezős beruházás. Néhány héttel ezelőtt még repcemező volt ez a 18 hektár Maklár határában. Amikor június közepén bejelentette a ZF Lenksysteme Hungária, hogy új gyárat épít Makláron, azonnal el is kezdődtek a földmunkák. Augusztus végére tervezik az alapkőletételi ceremóniát. Ez jelenti majd az építkezés hivatalos megkezdését.

2014-ben állni fog az épület, a jövő év 13. hetében szállítják majd a gépeket – jelentette be Matthias Augenstein, a ZF Lenksysteme Hungária gazdasági ügyvezető igazgatója és Daniel Pridal műszaki igazgató a cég sajtótájékoztatóján. A ZF Lenksysteme megvásárolta a területet. Két ütemben épül fel a gyár, az első ütemben egy 23 ezer négyzetméteres épület.

- Először körülnéztünk, hogy Egerben meg tudjuk-e valósítani a bővítést, mert itt szerettük volna felépíteni az új üzemet, de mivel nagyobb területre volt szükségünk, mint ami itt rendelkezésünkre állt volna, ezért választottuk Maklárt, a maklári zöld mezőt. Közel van az autópálya, ez nagyon nagy előnye volt a területnek - mondja Matthias Augenstein gazdasági ügyvezető igazgató.

A Lenksysteme új büszkesége az elektromos kormánymű, ennek gyártására épül fel a maklári üzem.

- Makláron 2014 júniusában indul a termelés, és amikor a rendszer teljes kapacitással működik majd, évi egymillió darab elektromos kormánymű kerül majd ki ebből a gyárból - jelentette be a műszaki igazgató, Daniel Pridal.

Nagy kihívás lesz időben elkészülni mindennel – emelték ki a sajtótájékoztatón. A fejlesztést a német anyavállalat finanszírozza, de a Lenksysteme Hungária is biztosít forrást. A jelenlegi helyükön bérlők, hosszú távú szerződésük van a ZF Hungáriával. Arra a kérdésre, hogy hány munkahelyet jelent az új üzem, azt válaszolták: elég bonyolult pontosan megmondani. Most hatszáz fölött van a létszám, év végére el szeretnék érni a hétszázat, 2015 végére pedig körülbelül 800 dolgozóval számolnak.

Azt remélik, hogy a magyar beszállítók köre bővülni fog, foglalkoznak beszállító-fejlesztéssel is. Jelenleg a beszállítók 7%-a magyar vagy környező országbeli. Több mint kétszáz beszállítójuk és száz vevőjük van. Amellett, hogy idén ünnepelték a tízéves évfordulójukat, a sajtótájékoztató napján is volt ok az ünneplésre: elkészült az első elektromos kormánymű. A két vezető úgy számolt: 2003 óta 13 millió járműalkatrészüket hordozzák az utakon személyautók, buszok és teherautók.

2013. július 4.

Forrás: www.eger.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*