07
2012
Nyomtatás

tavaszkoszontes mezotarkany2012. április 21-én 17.00 órai kezdettel IV. Tavaszköszöntő Hangversenynek adott otthont a Mezőtárkányi Katolikus Központ Sillye Jenő és barátai közreműködésével. A program szervezői Mezőtárkány Község Önkormányzata és a Mezőtárkány Művelődéséért Közalapítvány Kuratórium voltak.

A rendezvény alkalmával a Heves Megyei Közgyűlés képviseletében Dr. Gondos István, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt. Az alelnök Fővédnökként köszöntötte az ünnepi rendezvényen résztvevőket, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött az immár hagyományteremtő tavasz köszöntő ünnepi rendezvényt megszervezésében. Szavai szerint Mezőtárkány község mindig is élen járt a kulturális értékek őrzésében és ez nemcsak a helyi közösség, hanem a megyei érdeme is, hiszen ezáltal ez a közösség a megyét is magasabb szintre emeli. Az alelnök köszönetét fejezte ki a település polgármesterének és mindenkinek, aki részt vesz a helyi kultúra felemelésében. Az ünnepi rendezvény kapcsán dr. Gondos István szólt a család, barátok, szeretteink fontosságáról, mely értékekre napjainkban a világban sajnos igen kevés időt van alkalmunk fordítani. Kitért arra, hogy manapság hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mindennek az alappillére a család, valamint, hogy a munka és az egyéb elfoglaltságok miatt kevesebb idő jut szeretteinkre és arra, hogy odafigyeljünk egymásra. Az ünnepi rendezvény azonban pontosan arra teremt jó alkalmat, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, több időt töltsünk el egymással és megpróbáljunk kicsit kikapcsolódni a szürke hétköznapokból. Az alelnök végül reményét fejezte ki, hogy folytatása lesz ennek a nagyszerű, hagyományteremtő rendezvénynek.