A poroszlói rétesek receptje eddig titkos volt, de nemsokára bárki elkészítheti otthon is ezeket csodákat. Aki egyszer már kóstolta, tudja, Krusperné Bádonyi Tímea jobb rétest süt, mint a leggyakorlottabb nagymamák. Tudását férjének és nagymamája eredeti receptjének köszönheti.
Szőnyiné Tóth Zsuzsanna, a Mátraderecskei Szén-dioxid Gyógygázfürdő (Mofetta) ügyvezető igazgatója érdemelte ki a 2015. év egészségturizmus-menedzsere díjat. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerdán, a mátraderecskei önkormányzat ünnepélyes képviselő-testületi ülésén köszöntötte a díjazottat.
Újjáépült az Asiafood Kft. 2014-ben leégett verpeléti tésztagyára. Az ebből az alkalomból szervezett megnyitó ünnepségen Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: köszönet és elismerés illeti a cég tulajdonosainak áldozatos és kitartó munkáját, melynek köszönhetően újraindulhatott a termelés az üzemben.
A Heves megyében előforduló nagyszámú influenzás megbetegedések miatt látogatási tilalmat rendelt el dr. Tóth Ildikó mb. főigazgató február 9-től az egri Markhot Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati osztályán és Újszülött részlegén. 2016. február 11-től pedig a Szülészeti-Nőgyógyászati osztályon és a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztályon tilos a látogatás. Az intézkedés visszavonásig tart, a kórház vezetése – a betegek érdekében – kéri a türelmet és az intézkedés betartását a hozzátartozóktól.
A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.