1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól – fogalmazott Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a megyeházán.

Mint mondta: az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. 60 évvel a hősies cselekedetek után, ma a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában, mit is jelentett hősnek lenni. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is – fogalmazott Szabó Róbert. Beszédében köszönetét tolmácsolta Magyarország Kormányának, hogy az 1956-os emlékév ismeretterjesztő rendezvényei és kiadványai által hatalmas lépést tehettünk hőseink igaz történetének megismertetése felé. Kiemelte: feladatunk egyrészt az, hogy emlékezzünk, másrészt pedig az, hogy levonjuk a történelmi tanulságokat. A tanulságokra akkor van szükség, amikor a jövőnket meghatározó döntések előtt állunk. Bár kis nép vagyunk, mégis képesek vagyunk a saját kezünkbe venni a sorsunkat, és képesek vagyunk lerázni magunkról a láncokat – mondta a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Beszéde zárásaként kiemelte: megtiszteltetés, hogy gondolatait székely nemzettestvéreink körében oszthatta meg a hallgatósággal.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: önök itt, Magyarországon, mi odahaza Erdélyben és Székelyföldön azt köszönhetjük a hőseinknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában megőrizhettük a tartásunkat, felemelhettük a fejünket, mert ha titkokban is, de volt mire büszkének lennünk. Hangsúlyozta: ’56 hősei győztek, ha meghaltak is. Győztek, mert elérték, hogy ránk, utódaikra, és minden ezután születő magyar gyermekre nem a diktatúra negyvenévnyi nyomasztó sötétségét, nem az emberi gyengeséget, nem a meghasonlást, hanem a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsőségét hagyták örökül.

Becze István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsának képviseletében hangsúlyozta: 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy többre hivatott, mint amennyit a huszadik század véres történelme rá mért: arra hivatott, hogy szabadságban éljen. Hozzátette: az a tény, hogy itthon és otthon egyaránt ünneplünk, bizonyítja azt, hogy egyetlen közösség tagjai vagyunk, együtt tudunk osztozni örömben, együtt tudjuk megülni ünnepeinket. Örülni tudunk egymásnak, még erősebb közösségbe kovácsolódva. Itthon és otthon határtalan tisztelet övezi a még élő ötvenhatos veteránokat, bátor kiállásuk, kitartásuk elismerést vált ki, s a szenvedésért, ami a forradalom leverése után osztályrészükül jutott, együttérzésünk, hálánk jár – mondta.

Az ünnepi beszédeket követően a Heves Megye Nagykövete díj átadása következett. A Heves Megyei Közgyűlés döntése értelmében idén Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész részesült elismerésben. A magyar zenei élet egyik kiemelkedő, igényesen alkotó, elismert művésze életművével hazánk és Heves megye nemzetközi ismertségének elősegítésében vitathatatlan érdemeket szerzett. Heves megye településein rendszeresen megfordul jótékonysági koncertjeivel, amellyel példát mutat elhivatottságból, emberségből, közösségteremtésből. Díjat vehetett át Laczik Ferenc zenész, a Beatrice basszusgitárosa, aki munkássága során példaértékű eredményt ért el megyénk művészeti és kulturális életében. Heves megye nagykövete lett Dömötör Csaba parlamenti államtitkár is, akinek munkáját nemcsak a politikai tevékenység, hanem a magas szintű szociális érzékenység is jellemzi. Munkája során, itthon és külföldön egyaránt, a magyar érdekek és értékek elhivatott szószólója, tudását pedig nemcsak Magyarország, hanem Heves megye fejlődése érdekében is kamatoztatja.

Az ünnepség keretében nyílt meg a Márton Áron erdélyi püspök életútját bemutató kiállítás is, mely egy héten át látogatható a megyeháza udvarán. A Miniszterelnökség képviseletében Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottság elnöke és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, valamint Boros Károly esperes, Márton Áron egykori tanítványa mutatta be az erdélyi püspök életútját, munkásságát, és a kommunista diktatúra ideje alatt tanúsított hősiességét.

Az ünnepség méltóságát a Székely Mikó Kollégium diákjainak Haza a magasban, haza a mélyben előadása, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Mereklye Néptáncegyüttes műsora is emelte. A sepsiszentgyörgyi diákok XX. századi anyaországi és erdélyi költők verseit adták elő, a hargitai táncosok pedig helyi, gyimesi és csíki bakai életképeket mutattak be.

Alább olvasható Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszédének teljes szövege:

Tisztelt Emlékezők!

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat és ma, közösen róhatjuk le tiszteletünket 1956 hősei előtt. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megoszthatom Önökkel tisztelgő gondolataimat. Külön öröm, hogy mindezt székelyföldi nemzettestvéreink jelenlétében tehetem meg.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékezünk. 60 éve a kommunista diktatúrában az idegen elnyomás alatt élő magyar nép, a szabadság népe azt mondta elég volt, és bátran kiállt a nemzet függetlenségéért.

Az 1956-os magyar szabadságharcról azt szokták mondani a történészek: ez volt az a pillanat, amikor a magyarok végre egyet akartak.

1956. október 23-án a magyarok szabadságvágyának egyik szimbóluma Sztálin bronzszobrának lebontása volt. A forradalmárok ledöntötték a kommunista hatalom szimbólumát. A tíz méteres márványalapzaton álló 8 méteres szobor nyaka köré kötelet hurkoltak, lábait lángvágóval vágták át és egy vontatóval döntötték le. A hatalmas, 6 tonnás szobrot kalapácsokkal darabokra törték. A magyar nép akkor, abban a pillanatban szimbolikus győzelmet aratott az idegen diktatúra felett.

A 60 évvel ezelőtti hőstett, majd a szovjet tankok által sárbatiport áldozatok emléke örök szimbólum marad számunkra.

1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól.

Tisztelt Emlékezők!

Nem csak emlékeznünk kell 1956-ról, hanem tanulnunk is. A történelmi hőstettekről, az igazságtalanságról és a világ emlékezetéről szeretnék Önöknek beszélni.

A magyarok bátorsága és ellentmondást nem tűrő szabadságvágya az, amely ezt a kicsi nemzetet a történelem során több alkalommal Európa sorsát befolyásoló tettekre sarkallta.

Tudjuk mindannyian: mi, magyarok sohasem vágytunk olyan szerepre Európában, amely meghaladta volna erőnket. Azonban a Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése a történelem során számos alkalommal az éppen aktuális európai harcok frontvonalába taszított bennünket.

Engedjék meg nekem, hogy a megemlékezést a magyarok hősiességéről, illetve az elferdített emlékezetről ne 1956-ban kezdjem, hanem pontosan 500 évvel korábban, 1456-ban.

A téves köztudat szerint a déli harangszót az 1456-ban Nándorfehérvárnál kivívott magyar győzelem emlékére és tiszteletére rendelte el a pápa. Ez tévhit. A kronológia ezt pontosan cáfolja: a vatikáni rendelet 3 nappal korábban született meg, mint Hunyadi János vezette seregek hősies győzelme. A déli harangszó tehát eredetileg nem hálaadás volt, hanem a magyarok vészkiáltására adott összes segítség, akkor, amikor a keresztény Európát kellett megvédeni az oszmán birodalomtól.

Hunyadiék tehát fegyveres segítséget kértek Európa védelméhez, azonban a harangszó volt az egyetlen, amit kaptak a nyugattól.

A történelmi emlékezet efféle különös párhuzamossága 500 évvel később, 1956 eseményei kapcsán is felfedezhető. Még ma is, sokak történelemképében egy meghamisított forradalom emléke él 1956-ról. Ne gondoljuk azt naivan, hogy ez véletlen, vagy valamiféle korral járó természetes folyamat lenne.

A világhírű Time magazin 1956-ban az Év emberének járó címet és címlapot a „Magyar Szabadságharcos”-nak adta. Nyilván sokan találkoztunk már ezzel a címlappal, büszkén hirdetik a szolidaritás, az együttérzés és a tisztelet jelképeként.

Sőt, 1956. október 31-én Eisenhower, az Amerikai Egyesült Államok elnöke elnökválasztási kampánybeszédében a magyar nép hősiessége és szabadságharca iránti csodálatát fejezte ki.

Ezzel a kijelentéssel egyidejűleg azonban 1456 után 1956-ban is elváltak a szavak és a tettek egymástól.

A Szuezi-csatorna mentén kirobbant katonai konfliktusban az amerikai és szovjetbarát erők egymással találták szembe magukat. Nyikolaj Hruscsov vezetésével a szovjetek kemény nemzetközi tiltakozásba kezdtek, a status quo felbontásával fenyegetőztek, amelynek hatására az előbb idézett amerikai elnök két gyors döntést hozott: kivonatta az Egyiptomot támadó csapatokat és mellékesként Eisenhower szabad kezet adott Moszkvának az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésére.

A Time magazin szerkesztősége pedig egy évvel a magyar szabadságharcos előtti tisztelgése után, 1957-ben, ugyanazt az Év embere címet és címoldalt tudják kinek adta?

Nyikolaj Hruscsovnak.

Az SZKP főtitkárának, annak, aki elrendelte a magyar szabadságharc karhatalmi erőkkel végrehajtott kegyetlen vérbe fojtását.

A nyugati demokráciák már akkor is elvont, elméleti kérdéskörként tárgyalták a magyarországi eseményeket, a hatalomgyakorlás szocialista és kommunista elméletei és ellenelméletei mentén. Sokfélét olvashatott akkoriban európai vagy tengerentúli ember a magyar forradalomról, engedjenek meg egyetlen példát a szintén világhírű Life magazin 56-tal foglalkozó akkori számából:

„Fellángolt a harc. Az emberek hulltak, mint a legyek. Az ÁVH-sok elkezdtek kijönni. Az első, aki felbukkant a pártház épületéből, egy tiszt volt, egyedül. Ez volt a leggyorsabb ölés, amit valaha láttam. Nevetve jött ki a házból, és a következő dolog, amit észleltem, hogy a földön hever. Nem fogtam fel, hogy a fickót lelőtték. Aztán hat fiatal rendőr jött ki, az egyik igen jóképű. A váll-lapjaik le volta tépve. Nem vagyunk olyan gonoszak, mint gondolják, adjatok nekünk esélyt – ezt mondták. Az egyikük egyszerre csak összecsuklott, majd úgy terültek el, mint a búza, amikor levágják. Ekkor kiborultam, könnyek folytak végig az arcomon. Három évet töltöttem háborúban, de semmi, ehhez fogható horrort nem láttam.”

Ennyi az idézet.

A forradalom illusztrálásaként ezeket a sorokat írta a Life magazin tudósítója Budapestről. Jóképű, fiatal, nevető, nem gonosz, esélyért könyörgő ÁVH-s tisztek tragédiájáról írt.

Mi, magyarok azonban akkor is tudtuk, és ma is tudjuk, kik voltak valójában az ávósok, a zöld ávósok, barna ávósok, az átvedlett nyilasok. Tudjuk, kik követtek el embertelen kínzásokat és gyalázatos gyilkosságokat.

De a nemzetközi média olvasóival könnyeket szerettek volna hullajtatni értük.

Tisztelt Emlékezők!

Nem vagyok történész, nem végeztem kutatásokat, gondolataimmal nem oktatni szeretném a hallgatóságot. Azért bátorkodtam ezeket, a talán kevésbé ismert történelmi tényeket idézni, mert úgy gondolom ezzel kapcsolatban sok a teendőnk, mindannyiunknak.

60 évvel a hősies cselekedetek után, még az én generációmnak sem adatott meg az, hogy az iskolapadban a teljes tények mentén ismerhesse meg 1956 eseményeit és összefüggéseit.

Ugyan nem tanítottak nekünk valótlant, de az igazságot sem ismerhettük meg abban a formájában, ahogyan azt 56-os hőseink megérdemelnék. Ma, a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában mit is jelentett hősnek lenni.

Ez a feladat nem látható el évente egy alkalommal, ennél többre van szükség, mindannyiunktól. Az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is.

Ennek a gondoltnak megfelelően ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet innen, Heves megyéből Magyarország Kormányának, hogy az 1956-os megemlékezés és az emlékév ismeretterjesztő rendezvényei és kiadványai által hatalmas lépést tehettünk 1956 igaz történetének megismertetése felé.

A történelmi események rendre bizonyítják: mi, magyarok elismerést, vállveregetést rendszeresen kapunk, de tényleges segítséget szinte soha. Ezzel pedig feladatokat ró ránk a történelem.

Feladatunk egyrészt az, hogy emlékezzünk, másrészt pedig az, hogy levonjuk a tanulságokat. A tanulságokra akkor van szükség, amikor a jövőnket meghatározó döntések előtt állunk.

Ma, 2016-ban, Európa újra történelmi kihívásokkal áll szemben. Mi, magyarok pedig újra a történelmi pozíciónkba kerültünk Európában. Megint tettekre volt szükség, és mi most sem szaladtunk el a döntések és a kötelesség elől.

Ma sem kértük a feladatot: a sors, a történelem mérte ki ránk. Akkor is helytállunk, ha hátulról támadnak ránk. Ma is úgy cselekszünk, ahogyan azt az évszázadok alatt megszokhatta tőlünk Európa és a világ. Azonban mi is azt kapjuk Európától és a világtól, amit megszoktunk.

Tisztelt Emlékezők!

Magyarország egy olyan ezeréves keresztény állam, amely mindig is a szabadságharcosok földje volt, de mindig is segített a bajbajutottakon. Egy olyan nemzet tagjai vagyunk, akik nem tűrik az elnyomást, nem tűrik se a megszállást, se a diktatúrát, de a meghamisított emlékezetet sem.

Számunkra a déli harangszó ma is a magyar hősiesség emléke, ugyanúgy, mint a magyar szabadságharcos a Time címlapján.

De mi, magyarok, történelmünkből tudjuk, hogy kikre számíthatunk akkor, amikor a nagy szavak, rendeletek és címlapok helyett az igaz tettekre lenne szükség.

Mi, magyarok, ha nagy a baj, nem várhatunk másoktól segítséget. Ha nagy a baj, akkor csakis magunkra számíthatunk.

Ne álltassuk magunkat, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Ha sikereket érünk el, azt magunknak köszönhetjük.

Bár kis nép vagyunk, mégis képesek vagyunk a saját kezünkbe venni a sorsunkat, és képesek vagyunk lerázni magunkról a láncokat.

1956 azt tanítja nekünk: ha a magyarok összefognak és egyet akarnak, ha mindenki igaz szívvel teszi a kötelességét, akkor magyar nemzet sikeres lesz.

Éljen a szabadság és a függetlenség!

Éljen 1956, éljen a magyar nemzet!

Tiszteletet a bátraknak és tiszteletet az igazságnak!

www.hevesmegye.hu

2016. október 21.

Fotó: Lénárt Márton